Mercurius blogja

Nyáron kezdődött minden,
Szerelem áradt a levegőben.
A patakok pancsoltak medrükben,
Rómeó Júliát kívánta éppen.

Kinyílt a vörös rózsa,
Beleszállt a méh,
Láttad-e, Aphrodité?
Rómeó kezét tövis nyomta.

Csepp csordult csöpp kezéből,
Áradt könny Júlia szeméből.
Őszre vált az idő,
Rózsaszín szerelem eredő.

Lehullottak a falevelek,
De Cupido nyilai zengtek,
És alfából ómega lett,
Szilvában mag született.

Hó hullott decemberben.
Elveszett a vad románc,
Elsötétült szeretet
Már nem más, mint egy lánc.

Tél végén elszakadt a lánc,
Mely volt egy ellépett tánc.
Tavasszal támadt a mély sánc,
Istenem, adj erőt, nincs már románc.

Én a tenger közepén állok,
Melengetnek a lenge hullámok.
Rómeót csapdossa Júlia,
Létemet ez kettészítja.

Germánok hívnak, menjek már,
Sósav mondja: nátriumot rám!
Rekesz közé szorított a sors,
Németem, kémiám, ti vagytok számomra a bors!

Kérlek, Istenem, Júliát vezesd,
Rómeót tereld, béke szent legyen!
Egyiket se tekerd karóba,
Folyód hajtja életünk malmát.

Nyílnak a virágok, a szép fák,
Szerencs született, áldd szép álmát!
Tulipán nyílik, kardvirág nő,
Legyen béke köztetek: férfi s nő!

Itt vagy lassan, szerelemem,
Germán földre viszel engem.
Másik szerelemem elvarázsolsz:
Hogy szikrázhat a holt?

Felhős hegyek tövében
Hömpölygő patak ébred.
Mond csak: mit kezdjek véled?
Gyorsan elszáll a forrongó élet.
Kanyarog a patak balra, jobbra,
Egyszer csak magát elrikkantotta:
Tisztíts, terelj jó meder alá!
Lelkiismeret, te, ki bennem ezt gerjeszted,
S eseményeket meg nem gyorsítasz nekem,
Én velem égető állapotod gyötrő hadi láb!
Segítenék, csak csicsergő kérés szele, szólalj!
Ha nincs rám szükség, légyen úgy, ez másik út!
Kiönt a patak, pocsolyában pampog vize,
Mikor időm lenne rá, embernek nincs hite.
De nem baj, ez már így lészen völgyemben,
Lassan megtalálom magam erdőm tölgyében,
Melynek szemei százszor szépen szeretnek,
Rosszat ellenem életemben nem tettek.
Más majd mordul, ha időmet igényesnek nevezem,
De egyet ne felejts el, sárga sólyom:
A tavaszt már a télben hordom! :)