Maria_HS blogja

Léted
A szememben, ártó szándék,
Veled én bíz' rosszul bánnék.
Hiszen nem vagy arany tálka,
Lappangó vagy mint a nátha,
S remény talán, hogy elkerülsz,
Vagy pocsolyába elmerülsz.
 
Naponta kérem az eget,
Ne küldjön, álomképeket.
Dideregve, hálok árnyba,
Látlak, téged a szobába.
Megint matatsz a ruhásba,
Belenyúlsz majd a kajába.
 
Lopod a pénz és könyveket,
Hiányuk, kap majd könnyeket.
Árnyék vagy, gyötrelmes árnyék.
Inkább a mennyben járkálnék,
Szenny vagy irtószert használnék,
Vesztednél nem sírdogálnék.

Zongorád...

Zongorád, ha lennék,
leülnél elébem?
Dallamot se kell már
ujjaidtól kérnem.

Megszólaltatsz engem,
kotta nélkül játszol.
Finom billentyűkön
simítanál? Hányszor?

Zongorád, ha lennék,
hozzám érne lábad;
közel, megérezném
illatod, hajszálad.

Szavakban, ha játszunk
a pillanatra, szépet.
Hangokat keresnél?
Feketét? Fehéret?

Zongorád, ha lennék
szemed felragyogna?
Hányszor lenne kedved
újabb darabokra?

Mint a kotta szárban,
ott leszek most dallam;
játssz le minden este,
messziről is halljam!
Felfedezlek!

quasi una fantasia

Ujjaim, e fürge léptek,
elindultak a vidéknek
szombat reggel. Kávéillat,
szemed csendje sem csitíthat.

Üzen nekem, mint egy csillag,
szívverésed igaz hírt ad.
Simításom vándorútja
nekem terram tuam nyújtja.

Mezőm hátad, völgy-gerinced,
ujjaimnak virágfölded;
gondolatom száz palánta,
tőled terem, szökik szárba!

Vállad pázsit, selyem nyílik,
mint a csipke, felfehérlik.
Fejed csúcsán hajad szellő,
vele simít a Teremtő.

Holdvirág a füled szirma,
mintha éjjel nekem nyílna;
nyakad patakjánál helyem,
forrásait megízlelem.

Vádlón nézel, mert nem értesz régen
miért vagyok távol s  mégis oly közel.
Szemembe miért van  kérdés kétely
Elmondanád e vala, ha értenéd.

" haragszom hogy az egész mindenség"
Számomra egy pillanatra te voltál.
S mégis az álmokon átjutottál
Ámor nyilai ezt  jól elrendezték.

Büntetésnek vélem, hogy utamon
folyton kísér egy percnyi filmdarab
"Felgyullad rajta a te képed mása."
Olyankor csókod ízét kutatom.

S" haragszom hogy az egész mindenség"

Számomra egy pillanatra te voltál.

Idézet:

Lesznai Anna: Szerelmes vers

Közlés a csop. 21.10.04.

"Kicselezni, mit az élet közénk taszít."
Az ősz színét, mely cinkosan mindent elvakít.
Esténként mélán nézem az eget taszít
a gondolat, hogy a téli szél majd megfakít.

S ha megfakít vajon lesz e ékes színes
még vala: vagy elfedi a fehér hó lepel.
S gondolatban játszol e a szóval, szeret
szeretlek, vagy értelme már régen megrekedt.

Nem bántanálak, hiszen magam is félek.
S nem foglak " megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs."
Hiszen az arany is lehet lábon bilincs.
S az őszi színek,  lehetnek csalóka szépek.

Szeretnék hinni, s kicselezni mielőbb
Az élet taszítását és festeni tavaszt.
"Az egyetlen jövő, mit én ígérhetek".

Neked: Szeretni foglak  "Beláthatatlanul".

IDÉZET: SOHONYAI  ATTILA

Sohonyai Attila - Szeretni beláthatatlanul

Sohonyai Attila - Szeretni beláthatatlanul

Nem tudom elhordani a hegyeket...
Kicselezni, mit az élet közénk taszít.
Előre látni mi láthatatlan lesz,
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.

De azért kicsit mégis adhatom a jövőt:

Mert elveszem, mit kezedben cipelnél,
Felkaplak, ha esni kezdene az eső,
Megcsókollak minden reggel, hogy felébredjél,
hogy ne aludj örökkön.

Hogy zrikállak, mielőtt felidegesítenél,
és elviszem a balhét, mielőtt rád kellene haragudni,
és ha haragszol rám, újra-mosolyodért
mindig, mindig bocsánatod kérni.

Nem tudom elhordani a hegyeket...
Kicselezni, mit az élet közénk taszít.
Előre látni mi láthatatlan lesz,
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.

Szeretni tudlak. Beláthatatlanul.
Az egyetlen jövő, mit én ígérhetek.
De ezt szívesen teszem fogadalmul,
mert e tudhatatlan jövő, veled biztos-jelen.