Léleksziluettek
VersKésztetés
Késztetnek írásra leharcolt gondolatok,
mesteri izmusok , vajmi realizmusok,
tudàsba oltott semmit èrő mondatok,
s ugyanúgy hajbókolnak az okosok,
látod, érzed a monstre szétesèsèt
a burkolt ordenàré kerge valóságnak,
a monumentalitàs keresését,
s hallod a letörését az élő àgnak,
már nem érdekel a széthullott szemèt,
bontott virágszirom előnevelt forma
nem súgja meg a keresztben kapott nevèt,
ugy hallgat mint búzában a korpa,
érezheted a fájdalmas varàzslatot,
èleted röpke , ízetlen semmisègèt,
nem talàlod a mindent nyelő alázatot,
markolhatod lelked egyediségèt!
Arany középút
A közepét ha megtalálod
keresd az arany középutat,hisz a szèlen mèly szakadék,a sziklában sincs túlélő furat,s túloldalt is sok az akadék,
bárhol nyaggat az èleted,az arany középutat keresd,mosolyogj ha finom az ételed,a tévelygőt is középre vezesd,
nem kell az abnormális reakció,túlozni tévedésre ébredès,keresd és az lesz a túlélő akció,a szélére esik az utolsó bégetés,
megtalálod az arany középutat,ha álmaid a valóság követi,a sorok közt nem keres alagutat,így a létedet a fény felé vezeti.
Te is èrzed....
Te már látod, én még csak érzem,
ne fájjon, hisz èltünk élhető perceket,kordában tartotta létünk a sors,nem énekeltünk kitartott terceket,nem lett a légzèsünk, kidobott, korcs,
úgy éltünk ahogy mindenki más,tartottuk a terheket, s próbálunk èlni,hittük , hogy az élet szèp és varázs,gyermekeinknek ígértük, nem kell félni,
csodára születtetek, vigyázunk rátok,"ígéret szèp szó, betartják úgy jó"hát hazudtunk , nem làttuk, hogy àtok,és elsüllyed bárhogy épített hajó,
úton vagyunk, és nem látunk előre,s a dal mely oly szép és hangzatos,elöbb-utóbb kikisér a temetőbe,gondolatok.... és ezektől leszek zabos!
Létigék
Turbulenssé vált az igézet,
ide -oda dobàl, és hátamon
súlykènt nyom az elvèrzett
idő, átgyalogol sármomon,
kinek wudu varázslat a lèt,
hitet andalít megnyugvàsra,
ki borzongva keresi istenèt,
nem gondol semmi másra,
mosolyt keresem, a vigaszt,
igék közt kallódó álmokat,
nem az èletúnt torz grimaszt,
lélekben lapító èrző vágyakat,
falak közt éltünk tántorog,
s lehet, hogy túlélésre vàr,
jövőbe időnk átcsorog,
álmodunk, és àlmainkèrt kár,
lehet így csorba a gondolat,
a semmit èrezni jobb lehet,
küszöb alà söpörni gondokat,
más nyakàba sózni terheket,
széllel szemben pisálni, hülyesèg,
hatalommal szembeszàllni képtelensèg,
alomban túrkálni meddő kergesèg,
élhetèst kergetni üres vègtelensèg.
Oda vàgyom
Ahol kóborol a gondolat,
oda vágyom én,
hol az érzés nem tolat,
ott lángol a fény,
oda vágyom én ,
hol a sötèt ègbolt sátor,
alatta fàzik a remény,
átölelve magamba zárom,
oda vágyom èn,
hol szép álmot súg a való,
ahol az idő még nem vén,
az öröm nem altató,
már csak oda vágyom,
hol a boldogság sétafikál,
ahol összenőttek az arànyok,
merre az èlet vonzón ratifikál.