Léleksziluettek

Homlokomra ragadt töviskoszorúval,

furcsa késztetés lengi érzetét,

emberi mivoltommal, méla búval,

nem kéri készülődő végzetét,

pedig az élet forrongó láva,

folýékony templomi áldozat,

csobbanó kút körüli káva,

eszméleten vérző kárhozat,

szimultánt játszik a végtelen,

egyedüli tétet megteszi,

veszteni úgyis képtelen,

a létpartit naná , hogy megnyeri,

homlokomra ragadt töviskoszorúval,

éltet a mindennapi semmiség,

miert kell mindig derűre- borúval 

reagálni, hisz mi vagyunk a szépség,

olthatatlan szomjúság a lét,

telhetetlen vágy érzetèt kelti,

feloldja a globális mindenség,

megpróbál az útra visszaterelni.

Lélek szül farfekvéses szavakat,


oda már kevés  az  akarat,
holdvilág képpel nyög a szenvedés,
placentával együtt érkeźő ébredés,


megszegett esküvel vetődő
gondolat,mosott poháron folt,
tarka álmok szürkévé kenődő

sokasága, miket idő felold,


zuhatagon átdobbanó ,szirti lélek,
tőrbe csalt emlékké haló vétek,
tavon kacsázó eldobott kavics,
múltá érett ,  vázzá égett létek,


vissza-vissza járó foszló képek,
valamire semmitsem igérnek,
térben hajló időt  maguknak vettek,
a jövőre készülődő léleksziluettek.