Eleonora blogja

Üres a ring, még fények sem égnek

Belegondolva

Muzsikáló doboz volt, ajándék, 
születésemkor kaptam, élet, 
porcelánból, teteje talán kék 
dallama zengő, új ígéret. 

Lehullt, mit kezdjek ennyi cseréppel, 
kidobni félek, halálosan, 
ezzel a reszketeg sorsveréssel 
ismerkedek rég, talányosan.

/kihívás fórumba adott szavakra: cseréppel, zengő, halálosan, reszketeg/

Hűs hajnalok harmatán járnak
mokaszin puhaságú léptek,
szinte szökell oda hol várnak
sóvárogva felgyűlő képek.
 
Július köntösén szőke nyár
delel, míg lapulevél fülled,
vadkacsa vízen recésen jár
barázda táncot, pihét tüntet
 
augusztus, minden oly távol,
szélzilál, szapora szeptember
szemekben nemesül, ha vándor
útján éri ujját október
 
keze, megremeg, palástja leng
mint a vár alatt bíbor levél
ha felcsendül ismeretlen szleng
néma lesz november, nem beszél,
 
fejet hajt december derének,
gyantás hasábokat hord össze
hogy lángja legyen egy regének
melyben gyermekét megfürössze.

Te, kacajok netovábbja, szeretlek
sziporkázó, ruhát oldó szépség
ígérem jövőre újra kereslek
és tebenned is ott lesz a hőség.
 
Bízva tudom, hogy te mindig készen állsz
bűvös lelked vágytól reszketőn hevül
mindenki szeret, te is kérve vársz
csak egyetlen kívánság teljesül.
 
Most mindkettőnkre csúszka vár a jégen
kötött pulóverünk picit tűzbe jő
karunk egymást öleli, nem fáradón,
 
ma vad, zabolázhatatlan a vérem,
mósuszt illatozik bőröm gőzölőn,
itt ma még nyár van, sistergő lázadón.

Ötvenesem még mindig őrzöm
szemem pörge bajszodra tapad,
zizegtél, mesét súgtál költőn
Ferencem, Transylvánia apad...
 
mert lefeküdtünk, számításból
láthatod, hogy mi is született
keh, ornamentika madárból
láthatunk egy béka ülepet,
 
bár korral rozsdállnak zsanérok
a Wé D negyven csodákra képes
lenne, ha meghagynák e honban
 
ahol nem batkák a tallérok
tudható, a bot három véges,
és harangszókor dél van, pontban.