Eleonora blogja
Korlát légy ne kerítés
Miért a büntetés Uram,
hisz nem vétkezem régóta már,
bűnhődni csak bűnért lehet,
így mondtad te is nemdebár?
S ha nem büntetés ez az élet,
de próba, hogy bírom-e törvényed,
mutass bár csak egy szirtfokot,
hol megállhatok, megkapaszkodok.
Oly sós a tenger mint a könny,
s oly sok a könny mint a tenger,
végtelen árja hömpölyög
mióta él az ember.
Ki hisz nekem Uram ha rám néz,
és látja vonagló ajkamat,
lidérc-lángos szemem láttán,
elhagyja az ész az agyat.
Miért a büntetés Uram,
hisz szeretni születtem én,
önzetlen adni önmagam,
annak ki tőlem enni kér.
Az utolsó rózsaszálak
Ezüstköpenybe burkolt reggelen
dérülte fűszálak fölött
fázósan remeg két virág.
Éltető dajkájuk, fényes napsugár
legyőzetett, közelít tél király.
Megmentem őket, gondoltam,
az olló csattant, s én kezemmel takarva
vittem őket a meleg szobába.
Nyújtóztak a bársony rózsaszirmok
bár fájt az olló ejtette seb,
telt rózsákká feslettek a bimbók
s karcsú száruk hord már királyi fejet.
Előérzet
Eljön, érzem, egyszer majd a perc,
mikor szavaim nyomán
nem nyílik mosoly-virágszép szemedben.
Lehet majd fényes napsugár,
vagy szirmot bontó édes kikelet,
gyümölcsérlelő őszi fény is lehet,
csak bennem dermed meg a táj.
Északfény villan majd homlokodon,
s ajkaid pengeéles csíkját,
nem lágyítja számomra mosoly.
S ott állok majd szemben veled,
nem szólok, csak nézem szemed,
zsibbadt tagokkal, hitetlenül,
üresen, mint szedett fa, belül.
Szólni szeretnék, s néma lesz a szám,
Mert nincsen több szó, a végső szó után.
Köszöntő
Sziasztok!
Köszönettel, üdvözlettel.
Nóra