Edeke blogja
Gondolatoknetenleltemeztet
Én még éltem ott,
Én még éltem ott, hol munka volt és becsület,
ahol nem éheztek, nem sírtak az öregek, s a gyermekek,
ahol a barna-héjú lágy kenyeret szívvel sütötték,
ahol elismert, és rangos volt az emberi érték.
Én még jólétben éltem ott, hol élni lehetett,
mert ahol éltem, volt a lelkekben annyi szeretet,
mely elűzött maga mellől minden gonoszságot,
amely eltorzulttá tette ezt a szép-arcú világot.
Én még éltem ott, ahol a tisztes kort megért,
mosolyogva vitte hátán nehéz keresztjét,
mert tudta, mindig, de mindig mellette áll az,
aki cipeli majd helyette, ha olykor elfárad.
(Kun Magdolna)
Többek között ezért tisztelem ezt az embert
"– Minél kevesebb kultúrát fogyaszt az ember, annál inkább jellemző rá, hogy a képernyő előtt tölti az idejét. A buta ember és a tévénéző ember mintha egy halmaz lenne, és olyan botrányos témák hozzák lázba őket, mint a megcsalás és az anyjuk halálát zokogva mesélők. Igazán bevállalós, akciódús dolgok aligha vannak – állította az internetes portálnak. "
Saját gondolat
"Nagyanyám skizofrén volt...de azért néha voltak csodás pillanatai. Én nem vagyok skizofrén...nekem talán ezért nincs egy sem...."
Homo Ethicus Hungaricus
Neten leltem, nem saját
(Az Átlátszó Oktatás Blog hozta az alábbi történetet a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból. Azzal az indoklással tiltott le egy művet az igazgató, hogy az „felháboríthatja a jobboldali érzelmű” tanulókat.)
Áttilá, á színpád á tied!
Hát tessék, megvívtuk a tusát:
egy ország központosított eufemizmusát.
Piros-fehér-zölden lámpa ég az éjben,
együtt fürdünk meg a nemzetiszín kéjben.
Nem Alföldi, hanem a nagy Alföld színháza lett ez: sivárság a színpadon,
birkák a nézőtéren. Ennél magyarabb mégis mi lehetne?
Homo Ethicus Hungaricus,
avagy hogyan írjunk három igaz magyart egy páros jelenetbe.
Mert az új érték a mértéktelen mérték. Önök kérték.
Hátranyilazva ülünk hintalóra,
elcsap minket az idő, ez az unott ingaóra;
és még mindig öndicsfényre van csak igény, nem öndefinícióra.
Ne aggódj: kapod a telt házat. Büszkén tapsolnak parókás nénik.
Senki nem lázad.
Senki nem tüntet.
De hol vannak a fiatalok?
Ma otthon maradtak?
A TV-székháznál ragadtak?
Eltűntek...
Te tényleg elhitted, hogy a Magyar Gárda
majd jobban rábukik a klasszikusra,
mint az avantgárdra?
Azt meg gondolhattad, hogy a felnövő értelmiség
az egyházi kultúrkampf után nem mond el még egy misét.
Ha ők nem kellenek, kire vársz? Miféle nagy őre?
Mi halgeneráció vagyunk — a TV a fél tavunk halőre.
És tudhatnád, hogy a művészetnél (főleg, ha alibi-művészet)
mindig fontosabb lesz az X-faktor nézőinek megnyerhető cuvée-szett,
és a kultúránál (főleg, ha alibi-kultúra)
mindig cool-abb marad a kocsmatúra.
Nemhogy neked, itt még a jó bornak sem kell cégér:
minek kéne, ha úgyis a tablettást vedelik?
Milyen a magyar? Nem lát a csömörtől,
de vígan rohan csöbörből
a legszarabb vederig.
Öntudatos honpolgár
minden botrányt bojkottál.
Közízlés a körítés,
a jó magyar kolbászból
épül már a kerítés.
Öntudatos honpolgár
kezében a botkormány;
táltos-magyar pilóta:
minden szelet bojkottál.
Öntudatos honpolgár
azt hiszi, hogy ébren van,
pedig régen horkol már.
Látod, ezt vívjuk, ezt a tusát:
egy ország központosított eufemizmusát.
Hogyha elmész a színházba sok pénzzel,
semmi ízléstelenséget ne nézz el.
Nemzet mondja: nagy siker.
Kárikittyom, édes hazám, itt minden tejjel-mézzel!
Énekelj elvtárs!
Nem elvárás persze,
csak hát tudod, nem hátrány:
Nemsokára érkezik az ellátmány.
Nem elvárás persze, csak hát tudod,
nehéz lesz az elválás.
Apa-fia kapcsolat ez:
mi büszkék, és te hálás.
Csinos kis orcád van:
szívesen látunk bárhol az országban.
Unod a mondókát?
Pedig meg fogod tanulni, még ha nem is gondolnád.
Mit tehetsz egy olyan helyen, ahol a színházak is stadionok lettek?
Hass, alkoss, gyarapíts
az utolsó erődig;
s a haza fényre derül —
vagy árnyékra vetődik.
Zöld dolog!
(neten leltem, nem az én írásom, de akár én is írhattam volna annyira egyetértek vele)
Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy "az én időmben nem volt még ez a "zöld" dolog.
A hölgy azt válaszolta, hogy "azért van ma ezzel bajunk, mert az Önök korosztálya nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének".
Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt még ez a "zöld" dolog. De akkor mink volt helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem.
Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.
A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.
Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240 Wattot zabáló gépben. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.
Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába.
Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.
Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De ez a "zöld" dolog még nem létezett az én időmben.
Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxi szolgálatként. Egy szobában egyetlen csatlakozó volt. Nem volt szükségünk egy rakás csatlakozóra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.
Hát nem szomorú, hogy a mostani korosztály arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a "zöld" dolog még nem létezett annak idején?