Angyalka73 blogja

És csendes lett a táj,és némaság lett azután,

hogy emléked itt maradt,

csendben csak Te távoztál.

A vázában színpiros pipacsok,

napraforgóvirág és nefelejcs.

Szív, fény és fájdalom,

a hazatérőnek ez maradt,

Neked már nem kell.

Forró tej az asztalon,

az élet nedűje, s az alkalom,

hogy megragadjam egy pillanatra

két kezed, s az emlékekre gondolok.

Lassan kihűlt ajándék ez mind,

a szél szürke port szertehint.

Egyhangúság, s törött tükör,

ha belenézek, ez már örökkön örök.

A fehér krizantém a tél virága,kiviszem a temetőbe,

ahol színt hoz a komorságba,

ahol emlékek öltöznek így ünneplőbe.

A fehér krizantém, az maga a halhatatlanság,

és örömkönny, hogy egyszer Ő velem volt.

Nem múlik el az az igazságtalanság

a szívünkben, amikor végleg reáborul a sirbolt.