1950.02.02 blogja

Gondolatok

1950.02.02• 2014. január 23. 12:31

Régi vágyam

Barna hajamba ősz tincsek vegyülnek

Észrevehetően elszálltak az évek.

Szemem körül a ráncok megsokasodtak

Akár csak a gondok, mik rám találtak.

Gondtalan, békés nyugodt öregkor

Ez volt az álmom – valamikor –

Terveztem pihenést, kötögetést,

Bejárni az ország minden szögletét.

Megnézni mind azt, mit addig nem tudtam

Amiről fiatalként csak álmodtam.

Járni az erdőben turista utakon

Miért maradt ez álom azt kutatom.

Múlnak a napok egymás után sorba

Ápolom a férjem, mert le van bénulva.

Gondozom anyámat, nyolcvanhat éves

Egyedül öltözni már ö sem képes.

Ez lett a vágyakból, csodás álmokból

De én nem bánom, mert a szeretetük pótol

Múlhatnak az évek én ápolom őket

Csak az Isten adjon erőt mindehhez nékem.

3 hozzászólás

1950.02.02• 2014. január 21. 12:05

Fájdalmas éjszakák

Megint eltelt egy éjszaka fájdalommal, kínnal.

Álmatlanul eltöltött hosszú órákkal.

Itt vagyok melletted ugrásra készen

Minden pillanatban, hogy segítsek néked.

Csillapítani őrjítő fájdalmad

Suttogó szavakkal álomba ringatlak.

Aztán csend lesz, megtalál az álom

S mire elalszom jajgatásod hallom.

Ugrok fel újra készen, hogy segítsek

Fájdalmat, bánatot szívedről elűzzek.

Hosszú az éjszaka, nem hoz nyugalmat

Csak a hajnal viszi el a gyötrő fájdalmad

Reggelente végre elalszol kedvesem

S én hagyom, hogy pihenj, most nem fáj semmid se.

Nehéz az életed, ágyhoz vagy kötve

Kerekes-székesként ki vagy rekesztve

Egyhangúan telnek, múlnak a napjaid

Éjszakánként, pedig jönnek fájdalmaid.

Kívánod a halált nem akarsz már élni

Szeretnél elmenni, végleg megpihenni.

E fájdalmas életet csendben letenni,

Csak aludni, pihenni fájdalmak nélkül.

Hol a fáradt szív mindennel megbékél.

Szólj hozzá!

1950.02.02• 2013. december 21. 19:08

Gyermekkori emlékeim

Gyermekként nem tellett babára

Nem is vágytam én úri cicomára

Kertünk végében, orgonabokorban

Kisházat csináltam mindenféle lommal.

Szőnyeg is volt benne, eldobott rongyokból

Magam horgoltam, számomra így kincs volt.

Hímeztem terítőt, szakadt lepedőből

Virágvázám is volt duncos üvegből.

Volt babám is, én magam varrtam

Csúnya volt ügyetlen, én mégis szerettem

Gombszemével nézett bele a világba

S az a két gomb nem is volt egyforma.

Nem volt játékom, én magam csináltam

Orgonabokorban egyedül játszottam

Olvasgattam, verseket faragtam

Elfoglaltam magam, sosem unatkoztam.

A mai gyerekeknek meg van mindene

Kis autó, elemes ketyere,

Mégis unatkoznak, nem tudnak játszani

Olvasni, vagy verset mondani.

Kezükben telefon, mindig azt nyomkodják

Közben nemtudják ki volt Babits Mihály

Nem tudnak beszélni, csak SMS-t írni

Éjjel kettőkor is számítógépezni.

Ha elszáll az idő, s öregek lesznek

Unokáiknak ők miről mesélhetnek

Számítógépek sivár világáról

Érzelemszegény, üres gyermekkorról.

Kisfiókom mélyén emlékeket őrzök

Boldog gyermekkorom kacatjai között

Megsárgult füzetben leírt gondolatok

Verseim, amit tán majd lát az utókor.

Székelyné Ötvös Julianna

2013. december 21.

Szólj hozzá!

1950.02.02• 2013. október 26. 07:51

Tita partján van egy fa, meg-megállok alatta,
Nézem a víz folyását, hallgatom a csobogását.
Elgondolom, honnan ered, hány kis falun át tekereg,
Arra messze, a kis folyónak, nevet vajon milyent adtak?
Másutt is Titának hívják, szeretik a csobogását?
Áll-e pad a patakparton, megpihennek-e rajta vajon?
Talán ott a messzeségben is áll egy szomorúfűzfa,
Az emberek arra járva, megpihennek alatta.
Nézem, nézem a kis patakot, vize gyorsan tovább csobog,
Elviszi a bánatomat, messze szálló sóhajomat.
Talán megáll megpihenni, nehéz terhét letenni,
Felvenni a vidámságot, átszelni sok falut, várost.
Valahol a messzeségben, összefolyni egy tengerrel.

Szólj hozzá!

1950.02.02• 2013. május 23. 23:35