Csöndhangok

Feltetsző képzet csupán a hajnal, nem több,

fényillúzió, szétfújt tejútmákony
mit angyalérintésként fogad a föld
ott, hol a halál krizantémillata átfon.


A falombmúlás alatt megannyi kereszt,
galamb arcú sóhajok ülnek vállukon,
bár a gyász hidegsége el nem ereszt,
ők elreppennek széllé vált szárnyukon.


Ravatalfeketék az árnyak, és mélyek,
Halottak napjára ébred az idő.
A felhők hegyek, opálos szilvahéj-kékek,
a páraszületés fehér, csipkelebbenő.


Novemberszép a táj, az esteledés,
de a zsarátnok-pírok is hamar halnak
az égen. Valami hűvös selyemderengés
marad körül, kialvó kis napsugárkazlak


nyomán...majd közénk száll sok csillagdélibáb,
ahogy a hantok tekintete felparázslik,
kigyúlnak bennük apró gyertyalángprizmák,
az élők így nyújtják át legbelsőbb imáik.


Halottak napja jő. Valami mondhatatlan
pillanat virrad a lélekcsendekben,
valami könnycseppsúly, mi eloldhatatlan,
s örökig ott van a szívverésekben.

A búzahajú nyár átszaladt a dombon,
most október ejt ködfényeket a lombon,
s ahogy konyaktűz szeme a tájon pásztáz,
magbarna szívébe vonza zöldek álmát.
Kaleidoszkóp-alkonyatot idéz,
falevélzsongást dúdol szét a széllel,
s egész lelkem szembogaráig igéz,
amíg a párakéken méla égen
elejti a csipkebogyó-parázs Napot.
Itt egy fellegderengést lehel, amott
nyíló leanderszirom a horizont,
fent meg apró sugárgubókat kibont.
Belőlük csillagpillangók szállnak szerte,
a hűvösség kályhaduruzsolást ébreszt,
s a Hold tábortüze körül ott messze
angyalok sóhajtanak a bentnek ég-jelt.

Nagy papirlepkék mind a felhők, szárnyaik,

Jöttem olvasgatni, és megdöbbenve láttam eltűntek Skary blogjai. Rég nem volt időm felnézni, Ő is kilépett? :( 

Gyertyaláng-hajnalra pislog a redőny,

csipkéje elterül völgyön és erdőn,
fülemben apró rímcsalogány dalol,
bűvös érverését magamban hallom.
Kis papírfecske reppen, szellőmadár,
míg rám hull a tavaszi lensugár,
szívgalaxis tárul, tintahorizont,
az érzés kék bolygóján szórügyet bont.
Csillagcsodát szül, és vers-Földanyát,
betűvadvirágok csupa szín-arcát.
A lenni kell szüksége sehol már,
lényem álmok naprendszerében jár.
Körül a líra tejútja ragyog,
halhatatlanságcseppek és fényhabok,
holdnyi szembogaruk a pőre élet,
és én szárnya leszek az egyszerű szépnek.