baramara blogja

Nap csillan vízcseppben,
víz cseppen napfényben.

Nap nyitja jég csapját,
jégcsap tölt víztócsát.

Szivárvány hókristály
izzad a Nap láttán.

Száguldó fakutyán
siklik el január.

Ng. 2018. január 27.

A semmi határán ülök,
sohasem volt minden.
A semmiben lassan megőszülök,
a semmi nyitja kilincsem.

A semmiben egyedül élni,
ne tudjátok meg, milyen!
A senkivel minden nap kezet rázni
ne tudjátok meg – sohasem!

Nem voltam valaki, semmi nem lettem.
Az élet nézett rám rémülten, miért vagyok?
Kérdése jogos, nem tudom magam sem.
Kár volt hozzám az a köldök-kapocs.

Budapest, 2017. szeptember 9.

üres vagonok
a váltók valahol
befagytak
talán a születés
pillanatában
váltani? minek
már késő
az idő lepergett
filmkocka
a vége éghető
visszafelé
darabokra

forintok voltak
a fillérek szétgurultak

Ng. 2017. március 29. /BM.

Minden elmúlik, mi is elmúlunk.
Az emlékek kopnak, feledjük álmunk.
Karácsony estéjén kevesebb a szék,
valami tolvaj ellopta a régi szent-estét.

Kattogó idő rohan a síneken,
mindegy, hova, az idő végtelen.
De van vészfék, mi behúzható,
az élő pillanat, életet adó!

Ng. 2016. december 5.

Ugyanúgy jöttél, mint bárki más,
egy anya szült erre a világra,
boldog csecsemőként kacagtál,
s nem gondoltál arra, mi vár majd.

Nem ismertem életed, csak ültél a padon,
ott volt mindened, talán egy fénykép,
s egy emlékekkel telerakott szatyor…
nem tudom, hogy honnan jöttél.

Most ébresztett a kék fény.
Riasztó villogás hasított belém,
valaha megszületett egy apró ember,
s ma fátyolos szemébe olvadt a lét.

Ugyanúgy jöttél, mint bárki más,
most szép csendben elmentél,
mondok érted egy imát,
s látom a padon társaid lehajtott fejét.

Budapest, 2016. október 7.