baramara blogja

A sors egy forgószínpad,
ő rendez, én játszom, ahogy tudok.
Nem mindegy, hányast dob a kocka,
van, ki nyer, van, ki a függöny mögött röhög.

A csalódás mit számítana,
ha rendben van a lélek.
De hiába süt be reggel a nap,
én sok mindentől félek!

Kétségbe akkor esem,
ha bajban van a gyermekem.
De azt kívánom, hogy ezt soha
ne érezze meg senki sem!

Ng. 2018. március 11.

Gyűlölet és harag, háború és közöny.
Mondhatnád azt, hogy ehhez mi közöm?
De a világodban meg kell látnod végre,
melyik út vezet sötétségből fénybe!

Előtted az ajtó, nyomd le a kilincset,
ne viseld tovább rabként a bilincset!
Aljas csúszómászók uralni akarják
tested, lelked – ha tudnák – ellopnák.

Vedd le azt a csuklyát, mutasd meg az arcod,
neked kell megvívnod jövőnkért a harcot!
Még sokáig viruljon mezeinken pipacs,
Ne hagyd, hogy jövődet elvegye sok ripacs!

Budapest, 2018. február 20.

Untatta, untatta ritmusokra lépek,
untatta, untatta verseim a népet.
Egy, kettő, három, négy szavak jönnek sorban,
egy, kettő, három, négy zene szól egy mollban.

Untatta, untatta, így kell ezt most járni,
lépek balra-jobbra, muszáj megpróbálni!
Pár szótag, ha sánta, nem kell észrevenni,
csak járjon a lábam, s ne lépjen rá senki!

Ng. 2018. február 7.

Borongós téli nap, eső szitál éppen,
cinke ül az ágon maggal a csőrében.
Benn a kis szobában vár a meleg kályha,
tűz roppan, víz susog, dió gyűlik tálba.

Kopasz fák ágai küzdenek a széllel,
földben apró magvak álmodnak mesékkel;
tavaszi fényes nap meleg sugaráról,
nyiladozó rózsák édes illatáról.

Kóbor cicaléptek nyomai a hóban,
kamra felé szaladt, talán ott egér van!?
Pihen most az idő, töltődik a lélek,
ideje van könyvnek, versnek és zenének.

Feledni a múltnak minden bántó szavát,
úgy, mint a tavasszal lekerült nagykabát.
Tervezni a jövőt, ültetni a fákat,
ne hagyd, hogy lelkedre ráüljön a bánat!

Ng. 2018. február 7.

Csináljunk úgy, mintha éjszaka lenne,

behunyjuk szemünk, és álmodunk csillagot,

csináljunk úgy, mintha nem lenne vége,

és  a májusnak fénye még nekem ragyog.

Csináljuk úgy, mint mikor még fogtad kezem,

és egymásba olvadva állt meg az óra,

s nem számított, hogy mikor ér a reggel,

mert tudtam, hogy veled ébredek a jóra.

Csak csináljunk úgy! Nem kérek mást tőled,

csak érezzem még egyszer azt az éjszakát,

mikor az a tűz még a szívedben égett,

és emlékszel még?  Hozzám olvadt a szád.

Csináljunk úgy, mintha még szeretnél,

és jöjjön vissza az az eltűnt látomás,

csak csinálunk úgy, hogy érezzem még,

milyen volt, mikor izzott a volt parázs.

Ng. 2015. május