my Utániroda

Bérci Veronika eredetijéből átdolgozva

Koldus vagyok én, de csak a Te koldusod.
Hűn várom, hogy hullajtsd végre rám sóhajod.
Imám hozzád csak egy esendő kérése,
Szavad hozzám mennybéli boldogság lenne.
Csak illesd nevemmel bársonyos ajkadat,
Csak csend és sötét mi elhagyják azokat.
Csak egy pók ereszkedik le a sarokban,
Leheletnyi hálót sző a fonatokban,
Remegő lelkem, mint pók, épít egy hidat,
De félúton röppenő gyufa ég, porlaszt
Minden vágyat, csodát láng martalékává,
Mi valaha hozzád csatolt vált hamuvá.

Midőn elképzelem az Ő vonásait,
Egy leplezett fejként megjelen:
Érintve sziluettjét, összehull;
Ő akár csak egy kóborló tetem.

Ám szerelmem nem kér semmit,
Nyugszik hószínű ágyában,
Arca szemhéjam alá csúszik,
Teljes ragyogásban.

Mint katedrális városban,
Mely csúcsai, dómjai, tornyai
Lila villámoktól rezegnek,
Lelkem napoz órákig.

Forrás: https://internetpoem.com/george-meredith/when-i-would-imagine-poem/