thomas66 blogja

őszre jár időm
pergamenként szárad rá
kezemre a bőr

poros falumnak
címeres nagy marha volt
legjobb bikája

forró nap után
vályú poshadt vizében
Hold mossa arcát

mint öreg tölgyet
mélyre nyúló gyökérrel
ideköt e föld

varjakkal együtt
est szürke leplét húzva
hazatért a csend

csupasz fák alatt
meleg kabátban állok
túlöltözötten

pőre fák között
átfutott az őszi szél
hidegen hagyott

fák közti csendet
rigó űzi futkozva
száraz avaron

kő makk csigaház
kincsként rejti zsebembe
kicsi unokám

őszi verandán
borongós kedvem űzve
dongó döngicsél

tiszta forrásból
ihattam s meríthettem
míg élt nagyapám

beárazódtam
okkal talán ok nélkül
középszerűnek

vén csiga házán
üresség és az idő
ablakot nyitott

Unokázó...

Megváltozott az életünk.

Kevesebb lett a csend, több a nevetés.

Gyermeki kacagás tölti be a házat,

szobákat hol eddig néma szobrok álltak.

Nem kár a csendért, nem kár a szobrokért

unokánk mosolya mindennél többet ér.

Gipsz kakas és farka apró darabokban

kicsorbult lófejjel együtt dobozokban.

Kezének nyoma mindenütt szerteszét

csokifolt a terítőn, ablak üvegén.

Nappali padlóján kocsik sorakoznak

szétszórt kockák közt dinók masíroznak

Asztal közepén bólogat szegény

málnaszörpben fürdött műanyag tehén.

Elunva a mókát cumiját bekapja

puha takaróját maga után húzza.

Felmászik az ágyra, papa megy utána

kedvenc verseit fülébe mantrázza.

Érkezik az álom versek ritmusára

mindkettejük álmát nagymama vigyázza.

Kertben sétálva a fáinkat nézem,

leveleik fázón reszketnek a szélben.

Alattuk a fűben szerteszét

sárgállik sok, már lehullott  levél.

Madárka, kit nyáron  zöld ág ringatott

messzi délen énekli égre a napot.

Fészkét elfújta  már az őszi szél,

tavasszal rak újat, majd ha visszatér.

Nefelejcskék égen felhő egy se száll,

hallatszik fentről varjúkárogás.

Fekete madarak vígan, kavarognak

reggelre a fűre vastag deret húznak