Lomtár

Talán ugyanilyenkor ültünk
mi ketten egy vízpart szélén szépen.
Űr.
Nekem szériám volt, Neked egy sem.
De Te nem búsultál, örültél nekem.
Azt hiszem.
A Napunk ontotta hőjét.
elárasztott a fénnyel
Téged és engem.
Kiülnék Veled horgászni.
Úgy, mint egyszer régen...

Törékeny emberi lét
súlyos léggé áll össze.
a porból, melyből vétett
s amelybe visszalépett
vagy inkább szédült Ő.
A megtöretett.
Elment, itt hagyott
kismillió képet
amiből kiválasztottam
nekem a legszebbet.
Azon nem ősz a hajad,
azon nincs ezernyi seb,
azon Te vagy és én vagyok.
Fogom a hatalmas kezed.
Én a legújabb szikla
és Te, a büszke Apa.
ahogy ott láttalak
az ízléstelen falburkolat
szigorú szorításában
egyetlen fehér lepellel
takarva fagyos tested.
Résnyire nyitott hideg kéked
egy pillanatra elhitette velem
ez valami nagyon rossz tréfa
vagy nekem a próba?
Ám a karkötőd elárulta
az igazságot, melyből egy van.
A halál időpontja: hét húsz...

Közelednek napok és évszakok,
ahogy falják a kopott utat kisbuszok.
Rezgéseiben születnek
keblek között hullámzó kéjszakok...

Belém kent a mester ujja órámba.
Nálad van kulcsocskája.
Kattog-kattog, ahogy életadó
ingája tekint jobbra-balra.
Az idő mely mutatókba vájta sorsunk,
Érted jár életem órája.
Majd felhúzol néha, ha fáradok
s egyszer nem jössz
majd berozsdállok .
Szépen elpattan a rugó
mely addig hajtott,
áll az óra. nem kattog...

Elvérzek,,vén kórházméterek"be
Veled ébredek és Veled halok.
Minden este...

Testem súlyát levetkezem
S Hozzád szállok.
Emlékezem...

Lelkem alvad lelkedben
S Véled
Vérzek...

vérzek...

érzek...