Lomtár

Asztalomon terül előttem minden.
Fölibe hajlok, szimatolok, sírok
pont úgy, mint másnak a drog.
Jutnak eszembe tegnapok és holnapok
Ezer színben játszik, úgy ragyog.
Maréknyi hajfürtöd ez, távolságok mementója.
Minden centije és métere létünk mételye
ahogy összeállnak nyolcszázhetven kilométerbe...

Ablak övegén tágra nyílt szemem
előtt nyúlik el kék ég vörös vásznán
kopasz lombok artériái.
Kusza összefonódásában  Téged kereslek.
Ágaiban éledő tavasz sejlik.
Kismadár száll rá. dalát fürkészve
 nem gondolva jövendőre. Tovaröppen az idő.