sarandisziszi blogja

Furcsa zajjal társul a tücskök hegedűjátéka.
Lépteid hallom a felforrósodott betonon.
Enyhén megszorítva szívem tájéka, 
mint mikor csókodra vártam egykoron.
De annak egy ideje vége. 
Már nem kéred ajkam tüzét.
Mégis, a nyár hozta emlékbe
most belesuttog a "miért?"...
Lassan álomra hajtom ráncos homlokom.
Érzem arcomon forró leheleted.
Tücsökhegedűre fájón szomorkodom,
talán még éjjel beoson feleleted.
Szellő lebbenti függönyöm,
mintha megsúgnád a választ.
Szívemben a csöpp öröm
most tenger örömöt áraszt...

Tegnapból holnapra

Tegnap még én voltam a jövőd.
Ma már nem várod a közös holnapot.
Erőm eddig bírta. Tovább nem harcolok...

Majális 

Orgonaillat lengi be a teret.
Valahol arrébb bogrács füstje száll.
Ismerős arcok, mosolygazdag gyermek. 
Májusi díszben pompázó világ.

A virágzó birs áldásként szórja szirmát.
Ragyog a Nap, mint szemeid csillaga. 
Szellő hozza a vattacukor illatát,
s hajamba költözve kísér haza.

Kicsit újra gyerek vagyok,
s bár képzeletben, de sárkányt eregetek. 
Zöld füvön kacagva nyargalok,
s leguggolva virágot szedegetek.

A majális nekem a tavasz maga.
Ilyenkor mindig hív a pázsit.
S míg így ragyog szemeid csillaga,
karjaiba ölel a világ is.

Széljegyzet otthon

Hol a birsalmafán ökörszem fészek vár,
hol édesanyám utamról mindig hazavár, 
hol a galamb a dúcába mindig visszajár, 
hol a hintában a gyermek dalolva tanyál,
hol a lelkem mindig nyugalmat talál,
ott van az én hazám...

(S. Sz.)

Széljegyzet a tónál

Lágyan fodrozódott a tó tükre. 
A szellő is langyos volt, mi félve érintette. 
Vadkacsák lassan úsztak középen, 
a nádas táncot lejtett a szélen. 
Oly békés volt minden. 
Élt a tópart, szinte dalolt, 
mikor lelked a lelkembe karolt. 
Szitakötők szárnyán szivárvány csillant, 
két szemedben boldogság villant. 
Akkor még nem takarta szerelmünk sírhant...