sarandisziszi blogja

Viktornak

Könnyeket hagytál, mikor menekültél. 
Szívemben ez örök tövisként él. 
Nem tehettem mást, csak imáimban 
angyalokkal a kezedet fogattam. 

Nem voltál egyedül egy percig sem. 
Míg az angyalok pihentek, a szívemet vittem 
át mezőn, réten, városon, mindenen, 
csak azt kívántam, maradj meg nekem! 

Nem tudtam éjjelem, sem nappalom. 
Fáztam könnyek közt minden hajnalon. 
Azt gondoltam, én lettem gyilkos fegyvered, 
kit a szíved őszintén szeretett. 

Bármit adtam volna...bármit, 
csak szóltál volna, akármit... 
Azokban a napokban nem volt mosolyom. 
Az Úrhoz szállt minden sóhajom. 

Remegve vártam a hírt minden egyes napon. 
De volt, hogy nem jutott más, csak a fájdalom. 
Elképzeltem, ahogy megtörten alszol. 
Könyörögtem: - Ne add fel, harcolj! 

Álmomban láttalak, de rettegtem. 
Néztelek, s tudtam, ezt én tettem. 
Elvettem tőled az élet csodáját, a reményed. 
Csak álmomban fogtam a kezedet. 

Pedig mindig erre vágytál s kértél. 
Közös holnapot reméltél. 
Most visszajöttél onnan...az út végéről, 
a Pokol leges-legmélyéről. 

Itt vagyok neked, ígértem. 
Hogy mi is vagyok, nem értem. 
De azt tudom, ha elvesztelek, 
tovább én sem élek...

:) Örömmel jelentem, hogy a mai kabai mesemondó versenyen 3 fő lett első helyezett és én is közéjük tartozom!!!! :)

A mesemondásból nem lehet kiöregedni!!! :) 

Hajnali álomkép

Vörös arccal köszöntött a hajnal.

Hozzászokott magányodhoz,

már rég részese szíved fájdalmának.

Évek óta társtalanul lépsz ablakodhoz,

mikor a Nap még utolsó óráit alussza,

s a hajnal az egyetlen,

ki megérti minden rezdülésed.

A bíborszíntől talán akaratlanul is

többre vágytál ma.

Odaképzeltél egy puha érintést,

egy mindent átható mosolyt,

sötétben is megcsillanó szempárt.

Vágyad annyira erős volt,

hogy abban se lehettél biztos,

átlépted-e az ébredés kapuját

vagy csupán Álomország

varázslatos, vörös ege

bűvölte el szívedet.

Íriszed még visszatükrözte

a csodás égboltot,

mikor egy parányi lepke

bújt be ablakkereted

rései között...

szárnyait lassan összeérintette,

s abban a pillanatban

emberi testet öltött.

Apró kezei lágyan érintették

munkától fáradt kezedet,

és végigsimított

álmos arcodon.

Azonnal csókkal válaszoltál,

majd gyengéd simításaiddal

álmot szőttél szemhéjára...

Szívedben a szerelemmel

ébredtél később...

...egyedül...

...mint évek óta már...

...ágyadban egy lepkeszárny...

Egy furcsán induló nap volt már eleve. Második napja fájt a fejem állandóan, reggeltől-estig. Gondoltam, minden simán megy: Gyógyszer, aztán játszom a gyerekekkel, és minden megy a régi kerékvágásban.

Délutánra se múlt el a fejfájásom. Egy barátommal /a legjobbal/ beszélgettem. Mindig utáltam a chat-et, mert nem érzed az illető hanglejtését. Most sem értettem. Csak segíteni szerettem volna neki. Csak meg akartam hallgatni, mi az ami fáj a szívének, mi az, ami már oly rég keseríti az életét. Azt hittem, ha elmondja, megkönnyebbül...mással úgysem segíthetek rajta.

Persze, tudtam, hogy mi az, de nem akartam elfogadni a nemet /holott érthetően megmondta, hogy nem akar beszélni róla/, faggattam, rákérdeztem, miért szomorú, ill. inkább dühös.

Aztán persze, hogy még tetézzem a dolgot, egy rosszul megfogalmazott mondatommal meg is bántottam...

Mindig azokat bántjuk, akiket a legjobban szeretünk. :( Azóta ez jár a fejemben. Azt hiszem több tablettát már nem vehetek be, elviselem a fejfájást is, csak ne haragudj! Még egyszer nem leszek ilyen ökör, megígérem!!!

Nem írok nevet, de tudom, hogy olvasol...

Szépen kérlek, ne haragudj! Szükségem van rád!!!

Kistücsök 

Boldog születésnapot, Sziszikém!

Szürke bánatos napomat
egy dolog, mi aranyozza:
eszembe jut különleges
szép szavaknak hosszú sora,
le is írom, nincsen gátam,
hisz ünnep ez, a naptárban
nem jelzi ugyan piros szín,
de én mégis úgy gondolom
számodra ez több lehet,
mint a "muszájünnepek"...
Így hát Néked azt kívánom,
legyen élted boldog álom
váltva boldog nappalokkal
(nem tarkítva bánatokkal)
Sziszikém, most elköszönök
- övezzenek lágy örömök,
tőlem szívből ezt kapod,
boldog születésnapot!