purzsasattila blogja

Leszállt az este, ez a nap már emlék,

az éjszakai sötétség rám dobta leplét.

Hívogat az ágy, az álom lassan átölel,

rám törnek az érzések, s így alszom el.

Álmomban más lehetek, gyönyörű az élet,

akármit megtehetek, semmitől se félek.

Lehetek ott hős lovag, vagy kalandor akár,

milliomos lottónyertes, vagy ünnepelt sztár.

Álmaidban lehetsz rossz, még sincs büntetés,

nem gyötör a fájdalom és nincsen megvetés.

Mindent bátran megtehetsz mitől ébren félsz,

hősszerelmes Casanova lehetsz amíg élsz.

Megküzdhetsz a gonosszal is, nagy a kísértés,

a haláltól sem kell félned, mert jön az ébredés.

  De vigyázz nagyon az álmokkal, mert az mind csalás

az ébredésed rádöbbent majd, a való élet más.

 ( Ez is egy régebbi versem, még a kezdetekből )

Vörösen lángoló pipacsmező,

a szép tavasz mily csodás tervező,

de tükörben viszontlátni testemen

gyógyszer mellékhatásként nem túl nyerő !

( Betegségem margójára )

Néha rám tör a vágy, elsodor az élet,

sokszor nem tudom mit teszek és félek.

Csak sodor magával, elúszom az árral,

elúszik az életem, mit kezdjek a magánnyal?

A hajnali üresség lelkemben házal,

a nappalok elmúlnak, elúszom az árral.

Szívemben, lelkemben vándormadár szárnyal,

testem meg bilincsben, nem bírok a mával.

Keresem a választ a csillagok honában,

keresem magamban és keresem másban,

keresem a bokrokban, keresem a fákban,

keresem a mezőkön, s a fűzfasuttogásban.

Keresem mindenhol, de elmúlik az élet,

elmúlik az élet és semmit nem értek.

Nem értem, hogy miért bántalak meg téged,

pedig szeretlek, s veled csodás az élet.

Miért változtam meg így, nem tudom, nem értem,

elbizonytalanodtam és néha már féltem.

Szép volt az életünk, mit rontottam el?

Miért vágyom arra, mit nem érhetek el?

Hová vezet mindez? Nem tudom, nem látom,

keresem a választ, csak sajnos nem találom.

Gyarló az ember, neki soha nem jó semmi,

mindig változást akar, más akar lenni.

 Merengek folyton  

hosszú éjeken át

létemen és hogy 

mit éltem eddig át,

mi végre vagyok,

sorsom mit tervez,

s mért fohászkodok

sokszor Istenhez?

Mi is az hogy vallás, ami oly távol áll tőlem?

Mégis mondogatom, Istenem segíts nekem !

Mert bármi rossz történt velem az életemben,

őhozzá fohászkodtam, kértem hogy segítsen.

De mondd mi is az

hogy hit egyáltalán,

csak azé ki folyton

a bibliát bújja és

a templomba jár?

Azt hiszem nem kell

azért templomba járj,  

hogy magadban célt,

reményt s hitet találj.

A hit olyan érzés mit   

nem vehetsz el senkitől,

reménység ha életed  

kártyavára összedől,

ha baj van fohászkodsz  

Istenhez rendületlenül,

tőle vársz segítséget,  

benne bízol ott legbelül.

A hit a lelkedben van,

az csak a te sajátod,

ebben mindig bízhatsz  

s végre talán belátod,

hogy hit és cél nélkül 

mit sem ér az ember,

mint a nap nélküli ég,  

a víz nélküli tenger.

Hidd hát el magadról,  

képes vagy csodákra,

ne szégyelld azt hogy  

szükséged van fohászra.

Fohászkodj Istenhez és  

bízzál mindig magadban,

ne szégyelld hogy így hiszel

s nem ott bent a templomban.

( Ez is egy régebbi versem, kezdeti próbálkozásaim egyike )

Kusza gondolataim

közt kutakodva

ráakadtam

néhány kallódó

örömfoszlányra,

próbálgatom,

ízlelgetem,

de már lejárt

a szavatossága,

mit tehetek

megy ez is a

kukába.