purzsasattila blogja

Szinte harapni lehet a levegőt,

oly harmatosan friss az őszi reggel.

Egy kissé fásultan, de nagy tervekkel

kezdem e bús napot, a „meginthétfőt”.

Még érzem bársonyos bőröd illatát,

rád gondolok vágyakra hunyva szemem.

Oly jó lenne, ha most itt lennél velem

és vinnél magaddal az álmokon át.

Búcsúcsókod íze most is számon ég,

felfűtve bennem buja érzéseket.

Mesés tájékra repülhettem veled -

varázslatos kéj -  miből sosem elég.

Kizökkent a gondolatból hirtelen

a rázós valóság, rozoga buszom.

Vár a munka – a mókuskerék – tudom,

az álmokból csak „meginthétfő” terem.


(2012. október)

A főoldalról elutasították (Poetes pályafutásom során most először) túlzott erotikus tartalma miatt.
Vigyázni kell a fiatalok erkölcseire!

Kedves Valter (Borivoje) barátunknak ajánlva!

Kicsit megkésve, a tavaly tavaszi Veszprémben tartott Poet találkozó emlékére. :))

Szeretem a csendes, nyugodt veszprémi estéket,
a szél fútta, sokszor didergős naplementéket,
álmos reggeleket, s harangzúgásos ébredést,
az ódon falakat, mik segítik a merengést.

Szeretem e várost, mi oly sokat adott nekem,
ide visszatérve mindig megdobban a szívem.
Felsejlenek az itt töltött szép katonaévek,
előtörnek mind a fiatalkori emlékek.

S szeretlek titeket, drága Poetes barátok,
kik minden szavatokkal a szívembe találtok.
Örökre megőrzöm azt a szép tavaszi estét,
találkozónknak minden emlékezetes percét.

Ittam szavaitokat, mint a mézédes mannát,
áhítattal habzsolva rengeteg anekdotát;
a sok remek verset, mi úgy belém véste magát,
hogy az ember néha már elveszítette szavát.

Megismertem általatok a költészet csodáját,
hit és szeretet szavakba álmodott varázsát;
jó pár ismeretlen ismerőst, ki most már barát,
s a száraz nevek mögött a való embert magát.

S egy csupa szív lényt, ki leste minden gondolatunk,
Felejthetetlenné varázsolva találkozásunk.
Köszönjük, Valter, drága Borivoje barátunk!
Egymáshoz láncol minket már Poetes családunk.

Tak, tak, tik, tak, tak, tik, tak, tak,

Furcsán félre harangoztak.

Vén ketyerém, mondd, mit csinálsz,

Össze-vissza mért kalimpálsz?

Versnek biztos jó e ritmus,

Egyedi, de nem szabályos.

Mi ez, talán megint nyár van,

Ezért fürdöm izzadságban?

Kemény ágy és fehér falak,

Mikulásra nem vártalak.

Rohangáló orvos hegyek,

Én inkább most hazamegyek.

Fehér köpeny nekem beszél,

De a mondat hozzám nem ér:

Arrhytmia absoluta,

Ezt nem értem abszolúte.

Mellkasomon színes drótok,

Karácsonyi díszként lógok

Madzag végén, monitoron.

Kedves hölgy szól: most megszúrom.

Sípolások, fura nóta,

Nem szép dallam karácsonyra.

Ismét beszél fehér köpeny:

Kiütjük és minden rendben.

Szép kilátás, nem ezt vártam.

Még mindig kemény az ágyam.

Talán lassan hazamegyek,

Mert várnak rám az ünnepek.

Mivé lesz ez az ország,

ha nagyjainkat sutba dobják,

s nemes eszméket sárba tiporva

munkálnak alantas érdekek...

Szobrok, terek s ősmagyar nevek

gátolnak tán célokat,

 a fejlődésnek béklyót ad

irodalom s művészet szava…

ez a szép új haza?

Hát romboljunk, s építsünk

szobrok helyére új Taigetoszt,

honnan beseperhetjük a „koszt”

-s mindent, mi szerintünk életképtelen-

sokat látott vén Dunánkba…

Kérdem, mi jöhet még ?

Majd feltúrjuk őseink nyughelyét,

hogy ott építsünk szebb jövőt ?

Hát elég!

Tiszteljük elődeink Szent nevét,

s őrizzük az eszmét,

-mitől Magyar a magyar-

a haza becsületét!

Büszkén és meghatottan teszem el emlékbe ezt a verset ide a blogomba, amit születésnapomra kaptam kedves István barátomtól!

Köszönöm szépen!

Ábrahám István ( Vallejo )

Születésnapra
(Purzsás Attilának)

Barátom! Pimaszul hullanak a percek,
És nem érez szánalmat e konok idő,
S a homokszem mind, mi órádon lepergett,
Mint emlékhegy, lassacskán a földből kinő.

Barátom, e nap is olyan mint a többi,
Mégis kíván némi mérleget, számadást,
Mesélj az útról, hol eddig kellett jönni,
S Tiéd lett-e végül mit rejt a láthatár?

Barátom! Tudom nem haszontalan léptél,
S bár őrzött kincseid mind nem ismerhetem,
Mindig lesz körötted valaki ha félnél,
Már boldogulok egyenes gerinceden!

Barátom! Még köd időz jövő rejtekin,
De tudom az árnyat ugyanúgy viseled,
S tudom, ha sors megint arcodra legyint,
Kérges kézzel óvod bársonyos lelkedet!

Mit adhatok szeretet, bennem kélt szavak,
Születésnapodra e néhány gondolat!