vakrozsdás tükörben torz önmagam

üvölts hát, vagy csak suttogj halkan
a légüres térben, a holnapban
rejtsd el a mát, tedd, hogy ne lássam
vakrozsdás tükörben torz önmagam
üres szemgödrökkel meredni a világra
béna kezemben egy-pengés borotva,
csak úgy szárazon, mert a korty vizet
mi még a pohár alján maradt vitted
a szétrohadt virág-hagymákat öntözni
és kapcsold ki a porszívót, söpörni
kellene talán, meg néha port törölni
vagy az egész házat összedönteni
mert mi a fenének hulláknak lakni
akárhol is, a proszektúra belépőjegye
nem páholyba szól, a jégbe fészkelve
időt nyerünk romlandó árúként polcon
heverve hamisított zárjegy dátumon
röhögve, aztán meg a zsigerek bomló
rohadásától menekülnénk és még jó,
hogy az utolsó vacsorát Jézus szűken
mérte, balján a kurva Magdolna ölében
matatott míg a többi falt, vagy ivott,
vagy éppen a hamis pénzekből lopott
pár marékkal mert dumálni remek móka
de nekik is nagyon büdös volt a munka
sőt, néha nagyokat röhögtek a pletykán,
hogy a szent jászolba lógó tehén-farkán
anno a szarcsimbókok simogatták a fiút,

mondd, létezik még ebből kiút?