mamuszka37 blogja

Személyes
mamuszka37•  2021. június 19. 12:23

Az út végén

Ütazásomnak vége,

a végállomásra értem.

Cserélődtek az útitársak,

a vonat is irányt váltott.

Átszálltam olykor magam is,

várakoztam az állomáson

akadt ott szerető társam.

Ott maradtam volna boldogan,

de sorsom parancsa: utazom

tovább, mert a végzettel

szembe nem szállhat az ember.

Fárasztó volt a hosszú út,

megfogyatkozott a poggyászom,

elapadt a kíváncsiságom.

Az ablaknál bóbiskolok,

már nem csodálom a tájat,

várnak rám ˝régi˝ barátok.

Megtalálom a fejfámat

mamuszka37•  2021. június 7. 17:45

Első gyerekkori szomorú emlékem

Első személyes emlékem

Napjaink egyik ismert, népszerű írójának tárca novellájából kaptam az ötletet. Idős korunk számtalan emlékéből melyik volt az első, mely magunkra vonatkozott, én-tudatunk megjelenését bizonyította. Elmélkedni kezdtem, kutatni gyermekkorom még élő gondolatfoszlányai között.

Talán három éves lehettem, amikor segíteni akaró tettemből kudarc, sőt kemény büntetés lett a jutalom. Később még sok hasonló szomorú élményem akadt ugyanezen forrásból.

Szigorú, mosolytalan asszony - anyai nagyanyám - nevelt, mivel félárvának születtem.  Apám születésem előtt meghalt, anyám pedig gyárban dolgozott, engem anyja gondjaira bízva. Nagyanyám jelmondata volt, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Gondoskodott is folyamatosan nekem munkáról, hogy megérdemeljem a betevő falatokat. Koromhoz, erőmhöz mért feladatokat kaptam folyamatosan.  A házi munkát így korán elsajátítottam az ő utasításai szerint. Figyeltem is, nehogy elrontsak valamit és büntetést kapjak. Érdemeket is akartam szerezni, hogy kedvesebb legyen velem, de ez nem volt egyszerű, mintezt a következő élményem is bizonyítja.

Nagyanyám gyakran magamra hagyott a külvárosban bérelt lakásban, amikor vásárolni ment. Ilyenkor rám zárta az ajtót, hogy biztonságban legyek. Egy ilyen alkalommal történt, hogy örömet akartam szerezni neki, ami csúfos kudarccal és kemény büntetéssel végződött. Mielőtt nagyanyám a belvárosba indult vásárolni, kalácstésztát gyúrt és a tűzhely mellé helyezte a melegre, hogy megkeljen, mire ő hazaér. Téli hidegben a vastűzhely jól melegített. Alul volt a fiók, melyben az elégett fa hamuja összegyűlt. Én ezt a fiókot kihúztam, belemarkoltam apró kezemmel és "megcukroztam" a kelő kalácstésztát. Hazatérő nagyanyámnak büszkén, boldogan eldicsekedtem vele. Ő látva kárba veszett munkája eredményét, sárkánnyá változott. A hamus tésztát a fejemre kente, kiabált és megtépte a hajam, majd durván lemosta mosószappannal a ragadós masszát és bezárt a kamrába, ahol egerek is tanyáztak néha. Miután alaposan kisírtam magam, megfogadtam, hogy önálló munkával nem fogom megörvendeztetni nagymamát. Az incidensről anyám nem értesült, mert saját érdekünkben mindketten - bűnösnek érezvén magunkat - hallgattunk róla.

Hetvenöt év telt el az esemény óta, de még most is emlékszem minden mozzanatra. Fonott kalácsot nem sütöttem és nem ettem soha.

mamuszka37•  2021. május 29. 19:39

Gyermekként hittem a mesékben



Gyermekként hittem Istenben,

akár a mesékben.

Ismertem a papok tanítását,

minden este mondtam imát.

Elvarázsolt az istentisztelet,

a jeles ünnepek.

A szertartások, a közös ének,

az ünnepi viseletek, szépek.

A szószékről a prédikáció,

a szent orgonaszó.

Részesültem a szentségekben,

megkereszteltek, nem éltem bűnben,

meggyóntam, vezekeltem imával,

szent fogadkozással.

Felnőttként már kételkedni kezdtem,

jó és igazságos-e az Isten?

Miért van a sokféle, más vallás?

Mind csak kitalálás?

Boldogok, kik a csodákban hisznek,

ez a szerepe a vallásos hitnek.

Nem tetszik a keresztény tanítás,

csupán vigasztalás.

Az egyházak istennek nevében

sok gazságot követtek el régen.

Kemény erőszakkal térítettek,

szigorral büntettek.

Örökös pokollal fenyegetnek.

Nagy vagyont gyűjtöttek, és hatalmat,

üdvösséget ígérnek, mit adnak?

Ateista lettem, vess meg engem!

Pokolra kerültem – életemben.

Nem segített Isten.

Ha megtérek, mennybe jutok?

Gyógyítanak az angyalok.









mamuszka37•  2021. május 20. 17:09

Reqiem az életért


Régóta kereslek,

régóta vártalak,

magam mögé gyűrtem az időt,

hogy találkozhassunk

a lét semmibe nyíló kapuja előtt.

Mióta a közeledben élek,

elveszítettem önmagam,

énem sápadt jelképe vagyok csak,

valaki, aki menekül,

valaki, aki voltaképpen nincs is,

de próbálja folytatni a Semmit.

Nem számít,

ha más is érzett már hasonlót,

nem vigasztal, ha sajnálsz,

nem érzem.

Nemsokára messze megyek innen,

fekszem majd gondolatok nélkül

görcsös gyökerek fölött,

Üres szememből hangyák menekülnek,

nyirkos hajamban béke ül,

Átfolyik rajtam az idő

észrevétlenül....


mamuszka37•  2021. május 13. 11:47

Bizonytalanság

bizonytalanság

--------------------


Szeretném átlépni 

az árnyékomat, hátrafelé

tükör nélkül látni a hátamat,

Beletekinteni belső szerveimbe,

a sok fájdalmat kiszedni belőle.

Amikor fejem fáj,agyamat

vigasztalón megsimogatni,

kimosni a rémálmokat, gondokat,

de nincs hatalmam, eszközöm,

gyarlóságom folyton visszaköszön.

Ha magamat megismerni próbálom,

én -én vagyok? - vagy csak hiszem?

Nem biztos, hogy igaz, amit mások

mondanak rólam, ott is csak hó van,

ahol kisüt néha a nap, fagyos

hajnalok, deres éjszakák hazudják,

hogy visszatérnek rendben

az évszakok, de elmúlik az élet,

Nem könnyű belenyugodni,

hogy nem marad más, csak

a romok, meg az a  hit, hogy

újra kezdhetünk valamit,

egyszer talán a véglegest,

----az igazit,--


    *

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom