mamuszka37 blogja

Személyes
mamuszka37•  2020. október 14. 22:03

Kései sirató Anyámért

Kései sirató Anyámnak


Koporsón koppanó hantok,
Könnyben ázó arcok.
Lélekharang kong,
Szívem szorong.
Koporsóban anyám fekszik,
Apám imádkozik,
Szomorú hit.
Feláldoztalak
Magányom szűzi oltárán,
Emlékek szárnyán elszálltál.
Visszavártalak
Kedves árnyalak,
Sírba hanyatló halott.
Ibolyaillatot sodor felém a szél,
Álmaimba botlok, mióta elmentél.
Gyűlöltelek, rosszul szerettél.
Szabad akartam lenni,
Megkötöztél.
Magamat gyűlölöm,
rosszul szerettelek,
Kimutatnám szeretetemet,
de már nem lehet.
Lelkem sírod felett lebeg,
Engedd, hogy elkísérjelek.
Elkésett ígéret: szeretlek,
Életem végéig kereslek,
Elkísérlek, mint a felleg,
Könnyeimmel permetezlek.

mamuszka37•  2020. október 8. 22:25

Verseimben tovább élek

Verseimben

ritmuságyon, rimek vánkosán

alszanak a gondolatok,

álmodom talán.

Szenderegnek az érzelmek,

visszanéznek az emlékek,

boldog ifjúság.

Képeket fest a képzelet,

vágyaim életre kelnek,

felébredni fáj.

Ébren álmodom a múltat,

szép emlék újra elaltat,

száll az idő, jár,

rögös út szalad alattam,

verseimben elaltattam

minden gondomat,

fenyegető látomásokat.

Új reményt kapok,

túlélnek verses írásaim, 

miket itt  nektek hagyok.



mamuszka37•  2020. október 7. 14:52

Lábujjhegyen

Lábujjhegyen, halkan járok,

eltűnt a zaj, várok, várok.

Békét hoz a csend lelkembe,

fájdalom zúg a testemben.

Nyugtat a csend, mégis félek,

lehet, hogy már nem is élek.

Álmomban jönnek a holtak,

akik egykor élők voltak.

Felém nyújtják a karjukat,

kitárnak előttem kapukat.

Kapun túl van fény és sötét,

láthatom a holtak körét.

Csenget a csend, felébredek,

mindenem fáj, ketté reped,

ami egész volt és teljes,

már régóta felesleges.

Üvöltök és török, zúzok,

tombolok, összeroskadok.




mamuszka37•  2020. szeptember 30. 12:00

Hallgatag diákom


Tanári pályám egyik szakaszán ipari szakközépiskolában tanítottam fiúkat irodalomra, nyelvtanra, történelemre. Osztályfőnökként betekintést nyertem életükbe a kötelezően előírt családlátogatások során. A vidéki diákokat nem volt kötelező látogatni, de nekem néha fontos volt ezt is megtenni.

Egy tehetséges tanítványom – Lajos – az érettségi évében „elnémult” feleléskor. Felkészült, szorgalmas volt korábban, tanítóképző főiskolára jelentkezett. Ám, amikor felelni szólították, egyetlen szót sem szólt. Természetesen elégtelen osztályzatot kapott ilyenkor. Írásbeli feleletei kiválóak voltak.

Nem értettem, mi történt vele, mert nem válaszolt faggató kérdéseimre, osztálytársai sem ismerték a hallgatása okát.

Ezért a szülői munkaközösség képviselőjével meglátogattuk vidéki otthonában Lajost. Szívszaggató érzést váltott ki belőlünk a körülmények megismerése. Kiderült, hogy az apa rákban meghalt, az édesanya pedig mozgásképtelen, bénán feküdt egész nap. Lajosnak kellett őt ellátnia és minden házi munkát ő végzett. Testvére, rokona nem volt. Sorsát zokszó nélkül viselte, a hallgatás fejezte ki szomorúságát, elszántságát, hogy megbukjon, hiszen nem lesz lehetősége tovább tanulni az érettségi után sem. Látogatásunkat hálásan fogadta, és ezt követően az én tantárgyaimból mindig hanggal, beszéddel válaszolt, jelesre felelt. Kollégáimat megkértem, hogy írásban feleltessék őt, hogy érettségizhessen. Megnyugodtam, de korai volt ez a remélt sikeres érettségi vizsga.

A szóbeli érettségin a bizottság – 10 tagú, elnökök, vizsgáztató tanárok – előtt Lajos megnémult. Hiába kértem a bizottságtagjait, nem hatotta meg őket a fiú sorsa. Az érettségi neki -

bár nem bukott meg - kegyelemből kapott gyenge eredményeket jelentő érdemjegyekkel zárult. Lajos nem jelent meg a felvételi vizsgán a tanítóképzőben, és eltűnt látókörömből. Később, érettségi találkozóra eljött, és beszámolt élete alakulásáról. Édesanyja meghalt, ő boldog családapa lett és művelődési területen kapott neki tetsző munkát.

Örömmel öltöttel, hogy segítettem neki, és éreztem hálás szeretetét. Az ilyen helyzetek megoldását a jó tanárnak meg kell éreznie, mert az egyetemen nem tanítják pedagógiából sem. Pályám során több hasonló helyzettel találkoztam, és ennek köszönhetően egykori tanítványaim ma is szeretettel hívnak, várnak, látogatnak. Ez az igazi elismerés. A legszebb emlékem egy képeslap egykori diákomtól, aki ezt írta nekem miután elvégezte a tanárképző főiskolát: „Olyan pedagógus szeretnék lenni, mint te voltál!” Ez a legértékesebb oklevelem.

mamuszka37•  2020. szeptember 26. 15:27

Könyörgés halálért

Uram!

Lelkem vedd vissza, kérlek,

inkább haljak meg,

mint gyötrő kínokkal éljek.

Ne engedd, hogy panaszkodjam,

nem kell, hogy más vígasztaljon.

Aki már meg nem gyógyítható,

hamuvá vagy porrá való.

Adj nekem végre nyugalmat,

alvilágba utazhassak!

Haszontalan anyag vagyok,

sötét éjszakát ragyogok.

Kerüljenek el csillagok,

fogyjanak el a sugarak,

Halál vessen belém magot!






Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom