mamuszka37 blogja

A teremtő kritikus
Versemet szemlélve,
művemhez beszélve
fejét vakarja, hümmög egy kicsit:
hiányolok valamit.
Hova lett a lelked?
A világod, mint egy gépezet,
oly tökéletes,
amennyire egy gép tökéletes lehet.
Robot voltál, mikor szerkesztettelek,
megkaptad tőlem az életet,
a kreatív értelmet,
leheltem beléd lelket,
az értelem gépies világot termett,
de elveszett 
a jóra vezérlő lelked.

Legszebbek

a meg nem festett képek,

A csend hangjai

hallatják

a legdallamosabb zenéket.

És a versed, - mondd - mire való?

Olvasni jó,

vagy inkább írni jó?

Ha csak gondolatban alkotod meg,

a bensőd hangját hallhatod meg.

A tárgyiasult műalkotásban

a művész lelke áruvá váltan

piacra kerül,

megbírálják,

megdicsérik vagy kigúnyolják.

Lehet,

hogy nem vesznek

tudomást róla,

ez rosszabb,

mintha gúny tárgya volna!

A művész mégis vágyik

a nyilvánosságra,

tehetségének a fullánkja,

hajtja a becsvágya.

Érzelmeit, gondját

másokkal megosztva,

megkönnyebbülten néz

a holnapokba.

Alkotókedve egyre űzi, hajtja,

mert az igazi művész

kitárulkozós fajta.

Nem is igazi művész az,

aki a világot

új formákba rakja,

de a világ elől  eltakarja.

      

Esteledett, sötétedett,

tengerparton, a hegy mögött

szép holdleány levetkőzött.

Mezítelen, szégyentelen

fénytáncot járt a tengeren.

Szerelmesen ölelte a tenger,

csókolták fényét a habok,

észre sem vették a féltékeny Napot.

A holdleány gyorsan felöltözött,

eltűnt a hegy mögött.

A Nap felkúszott az égboltra,

tüzes nyilakat szórt a habokba.

A tenger szélért könyörgött fájdalmában,

megbízott vihar barátjában.

Az elzavarta a forró Napot,

estére lecsillapodott.

Felragyogtak a csillagok,

a holdleány táncot ropott,

kacagva fogadták a habok.

 

 

 

A szív a szeretet jelképe,

de a szeretetnek nincs területe,

mindenütt van, vagy nincs sehol,

szívünkben az élet dobol.

Szeretet nélkül élhetünk,

de létünk siváran kiürül.

Szív alakú, piros jel

a szeretet,

egyezményes jele ez.

Nem elég, ha látod e jelet,

boldogít, ha érezed.

Szereteted ne legyen jeltelen,

tetteidben, szavaidban is legyen jelen.

 

 

 

                         

 

A türelem rózsát terem,

ezt tartja a mondás.

Szépen hangzik,

de nem értem,

nincsen rózsa tövis nélkül.

Rövid a rózsa élete,

akár az emberek türelme.

Mindenki vár valamire, valakire,

a várakozás üres időpocsékolás.

de nem tehet semmit ellene:

várni kell, nincs más.

Tűrni kell a kudarcot,

feladni a meddő harcot,

főnökünk szeszélyeit,

testünk szenvedéseit.

A türelem jutalma:

a stressznek nincs hatalma.

Lehet tűrni méltósággal,

mosolyogva, hallgatással.