mamuszka37 blogja

Sokan azt tartják, hogy a világon minden embernek él valahol egy hasonmása, noha nem ikertestvére és talán soha nem is látja. Mégis minden ember – még az egypetéjű ikrek is – különböznek valamelyest – vagyis: mások. A különbözés csak akkor okoz gondot, ha külsőleg látványos eltérés látszik bőre színében, arcának formájában, de lehet gyűlölet forrása a más meggyőződés, vallás, kulturális különbözés is.

Vajon mi ennek a magyarázata? A másság ártalmas-e, ha csoportot jelent? Miért akarunk egyformák lenni és nem elfogadni, aki nem tartozik - mássága miatt – közénk? Sokféle magyarázat létezik, de egyik sem egyértelműen hangzik, nem elfogadható válasz erre a háborúkat, népirtásokat szervező csoportviselkedésre. A csoportok magukat meghatározzák,

szabályokat alkotnak a csoporthoz tartozás ismérvéül. Magukat felsőbb rendűnek tartják, és

kiközösítik, megalázzák a kívülállókat. A mindig kisebbségben levő „mások” vagy integrálódnak, vagy eltűnnek a történelem süllyesztőjében, illetve maradékaik – ha ragaszkodnak identitásukhoz – vállalják az örökös hátrányos megkülönböztetést és a vele járó utálatot, gyűlöletet. A magukat felsőbbrendűnek tartó nagyobb csoport világuralomra tör, és céljának megfelelő hazug jelszavakkal kívánatos perspektívát ígér a vele tartó –megtéveszthető – tömegeknek. Így jönnek létre a belső ellentétektől feszülő, óriásbirodalmak, melyek egy idő után szétrobbannak.

Nyelvileg is megfogalmazódik ez az uniót teremteni kívánó törekvés a bölcsnek tartott „arany mondásokban”. A Bibliában „egy akol – egy pásztor” a kívánatos nagy egység. Az ókori görög, római kultúrákban „hasonló a hasonlónak örül”, és csupán a művészetekre vonatkoztatható a „másság, a variáció gyönyörködtet.” – gondolata. Lehet, sőt kell közösen imádkozni, közös vezért követni, azonos urat együtt szolgálni, de a művészi alkotást nem szabad másolni, mert az unalmas lenne, elnyomná a tehetséget, a zsenialitást, melynek lényege éppen a szellemi eredetiség. A tömegkultúra, az elgépiesedés szükségszerűen színvonalvesztéssel jár. A korábbi kultúrák így válnak klasszikussá, mintává, követendővé.

A másságnak mégis meg kell maradnia, mert a társadalom lételeme a harc, ehhez ellenségképre van szükség, és ezt a mindenkori másokban meg is találja. Az identitásról nem mondanak le az eredetileg elkülönülő csoportok, és ez határozza meg a történelem és a társadalmak alakulását. A biológiai alapon megjelenő másság is alkalmas üldözendő idollá válni. A fajelmélet éppen ezen alapul, noha megjegyzendő, hogy az emberiség egésze nevezhető fajnak, és ezen belül vannak fajták – bőrük színe és egyéb testi jellegzetességeik szerint- és ez nem változtatható. Ennek ellenére mindenkor előfordulnak fajtabeli keveredések, és kialakul félvér csoport, akik sem egyik, sem másik fajtához nem tartozónak nem érzik magukat, mert ezt éreztetik velük. /fél-néger, fél-indián, fél-zsidó, stb/

Kívánatos lenne persze a kultúrák színes palettájának megőrzése a társadalmi béke és egyenjogúság jegyében, de a múlt és a jelen történelme azt igazolja, hogy ez soha nem következik be, mert „a farkas nem legel együtt a báránnyal”, - sokkal inkább igazolódik az a megállapítás, hogy „Ember az embernek farkasa” – hiszen valójában hatalmi és gazdasági harc alakítja a mindenkori viszonyokat. E tekintetben talán elmondhatnánk azt is, hogy az állatvilágban „emberibb” világ van jelen.

Hosszú éveken át

épült a büszke vár.

Tornyán zászlót lenget a szél,

győztes harcok emlékeként.

Kétarcú Janusz magas oszlopon,

múltba, jövőbe lát, oson

tekintete jobbra, balra,

keletre, nyugatra gonosz harcra.

Gyülölködő népek ellenségek,

terroristák, feszültségek.

A vár az emberi világ,

önző célja a hatalomtartás,

eszköze válogatás nélkül rombolás,

zsarnokság, megaláztatás.

Szabadságharcnak nevezik,

de a szabadságot elveszik.

A dicsőségnek vége lesz,

összeomlik a vár,

zászlóját belepi a sár.

Hol jobbra nézünk, hol meg balra,

létünk így jut majd kudarcra.

Társaságban is lehetsz magányos,

egyedül magad vagy társaságod.

Veled van múltad, jelened, jövőd,

emlékeid, gondjaid, teendőd.

Nem kell udvariaskodnod,

szenvedélyednek hódolhatsz.

Nem kapsz kéretlen tanácsot,

nincsenek hívatlan barátok.

Pihentet a csendes magány,

nem gátol semmilyen szabály.

Rajtad múlik csupán, ha fáj

a magad választotta árvaság.

Ha hiányzik, keresd fel, aki vár,

aki szeret, kart feléd tár.

Ne szomorkodj,menj emberek közé,

társas lények vagyunk, az életé.

- Mónika idős szülők gyermekeként született a háború utáni nagy inség idején. Anyja már harminchét éves volt ekkor és idegileg  - a háborúban átélt borzalmak miatt - eléggé labilis.

A terhesség idején sokat koplalt, és kalória szegény táplálékokat fogyasztott. A kislány nagy súllyal, de csontgyengének született. A szülők és az asszony első házasságából született - már kamaszodó -  lánytestvér nagy szeretettel vette körül a kis jövevényt. 

 - Az ország gazdasági helyzete javult, Mónika megerősödött testileg, de értelme nem fejlődött kellő ütemben. Tanulni nem szeretett, szívesen és gyakran kerülte az iskolai foglalkozásokat, de erről nem számolt be otthon szüleinek. Így kínos meglepetést okozott nekik, amikor igazolatlan hiányzásai miatt a gimnázium második osztályában év végén nem kapott bizonyítványt - és ezzel évismétlésre ítélte magát. 

 - Nővére éppen végzett az egyetemi tanulmányaival  és visszatért szülővárosába, egykori iskolájába tanítani. Húgát is beíratta, hogy az ő védőszárnyai és ellenőrző segítsége mellett megszerezze az érettségit. Az idős szülők boldogok voltak, mert a sokat füllentő Mónikát nem volt könnyű a fiúktól távol tartani...márpedig ők szerették volna tisztességes házasságban látni az életét. 

- Sajnálatos módon a remények nem váltak valóra. Mónika félévkor - minden könyörgés és rábeszélés ellenére félbehagyta gimnáziumi tanulmányait , és rövid semmittevéssel töltött idő után rászánta magát, hogy kitanulja a gyors- és gépírást. Ezúttal sikeresen be is fejezte tanulmányait és némi összeköttetés árán munkahelyet is sikerült szerezni neki. 

- Hamarosan férjhez ment egy árva, elhanyagolt külsejű, tanulatlan fiúhoz, akit nem szeretett, de a szülők ragaszkodtak a házassághoz, mert nem győztek vigyázni kimaradozásai miatt az akkoriban fontosnak tartott erkölcsi tisztaságára.  A házasságból rövidesen két fiú született, az apai ismeretség révén állami lakást is sikerült szerezniük. Mónika akkor döbbent rá, hogy férjét nemcsak nem szereti, de szégyelli is. Beiratkozott az esti gimnáziumba és munka, meg család mellett ezúttal leérettségizett. Egy nagy gyárban a jogászok mellett titkárnőként dolgozott és lassan kezdett fejébe szállni saját fontosságának tudata, barátnőit és barátait diplomások közül választotta...A házasság fölbomlott és csúnya válással ért véget. Az utolsó kanálig elfelezték az ingóságokat és a két fiút is elválasztották egymástól. Az idősebbik, aki ekkor már kiválóan sportolt egy első osztályú csapatban - főállású sportolóként - és a sport miatt a középiskolát  anyja példáját követve - félbeszakította, apjához került, míg a fiatalabbik fiú anyjával maradt és a nagyszülőkhöz költöztek. Mónika apja hamarosan meghalt egy orvosi műhiba miatt. A családi házat eladták és az árán városi panellakást vásároltak, ahova özvegy anyjuk is beköltözött. 

- Az elhagyott férj elveszítette állását, mert inni kezdett és elsikkasztotta munkatársai pénzét...Titokzatos körülmények között egy sportverseny után hazatérve a fia holtan találta apját az asztala borulva. Örökölte kicsi lakását, megházasodott, ám a bajok nem értek véget. A sportállás megszünt, pénzbeszedő lett a fiúból, majd rákapott a szerencsejátékra, a pénzzel nem tudott elszámolni és elveszítette állását. Közben két lánygyermekük született, de mire a második kislány világra jött, ez a házasság is felbomlott...

- Zoli -mert így hívták a szerencsétlen sorsú fiút, próbált edzői állást vállalni, a dolgozók esti iskolájában érettségizett is, de komoly munkára nem volt képes többé...Eltűnt a család szeme elől  valahol az alföldi tanyavilágban...

 - Mónika anyja halála után /rákban halt meg rövid szenvedés után - magára maradt.  Szeretett volna új családot alapítani, de csak alkalmi partnerei akadtak, és mindig adósságokba keverte magát, hogy kevés fizetéséből finanszírozni tudja úriasnak vélt életvitelét. Végül talált magának egy nála jóval idősebb, rigolyás diplomás özvegy társat, akit mindenben kiszolgál ma is, miközben mindenkit okol mostoha sorsáért, csak saját felelősségét nem látja szomorú sorsának alakulásában.

 - Mónika megöregedett, sokféle betegség gyötörte: hallását szinte teljesen elveszítette, a hallókészüléket nem tudta használni, fájt tőle a feje. Szájról olvasva próbált beszélgetni, de ez sok félreértésre adott okot.

Lába – akár az állatorvosi ló példája – minden torzulást, fájdalmat hordozott. Nehéz volt megfelelő cipőt találni ilyen lábra, és még fájt is. Idős társát idegesítette Mónika egészségi állapota, de egymásra voltak utalva. A férfi egyetlen lánya nehezen kezelhető, idegileg terhelt teremtés már  harmadik házasságánál tartott, két apától két lányt nevelt és – bár okos, tehetséges nő volt – munkáját és a gyermeknevelést nem volt képes megfelelően ellátni. Ez a feladat az idős apára és a társául szegődött Mónikára hárult. A nehézségeket növelte a pazarló életmód és a felhalmozott adósság, amit az élettárs lánya okozott. 

--Mónikától az élettársa miatt saját gyermekei elfordultak, így sokat kesergett nehéz sorsán, de mert alapjában nem vette komolyan a gondokat, gyakran csak nevetett kilátástalan helyzetén. Néha öngyilkossággal fenyegetőzött, de szeretett élni, ezért nem kellett ezt a fenyegetőzést komolyan venni. 

Számtalan ilyen jelentéktelen, de a magányos nők számára nézve keserves sors létezik. Senki sem veszi 

észre, ha eltűnik, mint azt sem, hogy élt.

Aranyoskám

Aki aranyos, semmi köze az aranyhoz.

Iparművész, ha aranyoz.

Az arany drágakő,

általános értékmérő.

A föld mélyében rejtezik,

aranyásók keresik.

ékszerek, díszek anyaga,

királyoknak volt aranyforintja.

Az arany színe a sárga,

sok növénynek van sárga virága,

aranyvessző, aranykalász,

aranyat keres a bankrablás.

A középkorban alkimisták

 hitték, lombikban az  aranyat csinálták, 

ma így emlegetjük: áltudomány.

Reméljük, eljön az aranykor,

arany-emberek élnek majd akkor.

Jókai regényhőse is ilyen,

arannyá válik minden kezében.

Légy kedves hozzám Aranyom,

a csillagokat néked lehozom.