mamuszka37 blogja

Barátság
mamuszka37•  2021. szeptember 17. 14:10

10 év után


Ha hallod léptemet,

hátad mögött,

ne fordulj hátra,

nem én jövök.


Ha látod arcomat,

csukott szemmel,

ébredj fel álmodból,

én mentem el.


Ha hiányom érzed,

telefonálj,

talán megbocsátok,

ne várj tovább.


Ha megbántottalak,

megbocsáthatsz,

aki sértegetett,

te voltál az.


mamuszka37•  2021. július 26. 18:43

A szeretetről

Életünk kertjében

legszebb virág a szeretet,

egyesít bennünket,

melegíti lelkünket.

Sokféle fajtájának közös alapját

a kölcsönösség adja.

Különleges virág a szerelem,

szenvedélyes boldogságot terem.

Elvesztése fájdalmas bánat,

siratjuk a társat,

hűtlenségre nincs bocsánat.

A csalódásba belehal, aki szeret még,

mert kell a boldogság,

mint egy falat kenyér.


mamuszka37•  2021. május 7. 14:59

Ismerkedés egy fiúcskával




Városunk központi részén, szép új épületben magánklinika működik. A földszinti részen gyógyszertár – melyben még homeopátiás szerek, természetgyógyászati készítmények is kaphatók, - mellette képalkotó vizsgálatokra berendezett szobák – az emeleten különféle szakorvosi rendelők. A folyosókon kényelmes fotelok, asztalkák, ruhafogasok állnak a vizsgálatra váró betegek rendelkezésére. Kellemes hőmérséklet, tisztaság mindenütt. Az árjegyzék a rendelők ajtaján kifüggesztve, megfizethető, és nem kell az ellátásra hónapokat várni.


Most első alkalommal várakozom itt az előjegyzett időponthoz képest alig félórát. Ülök egy karosszékben, nézelődöm. Közelemben kisgyermekes szülők várakoznak apró, de csendesen viselkedő, mégis eleven kisfiúkkal, és kislányokkal. Egy apró, beszélni alig tudó fiúcska – mint utóbb kiderül Olivér – állandóan visszatér hozzám és pici ujjaival felém mutogat. Szájában cumi, kis állatfigurákat rakosgat a mellettünk álló asztalkán, mintegy biztatva, hogy játsszam vele. Nem értem a helyzetet, bár nagymama vagyok, de unokáim már felnőttek. Odalép hozzám a kisfiú mamája elnézést kérve a zaklatásért.

- Nem zavar, csak nem értem, - mondom én.

- A dédimamának hiszi Önt, mert nagyon hasonlít rá – mentegetőzik az anyuka.

- Ne zavard a nénit! – kérik a szülők, de hasztalan. Manócska – mert valóban annak látszik tüske hajával, kerek sötétkék gombszemeivel – nem hiszi el, hogy nem a dédije vagyok. Már mondogatja is: dédi, dédi. Nem tehetek mást, játszom vele, megnézem a kis állatokat. Manócska boldog, de sajnos szólítanak, a játéknak véget kell vetni.

Férjem nevet: ezentúl dédinek hívlak majd. Hiszen lehetnél is, de unokáink nem sietnek megajándékozni manócskával, nehéz az élet. Nincs lakásuk, munka és tanulás mellett még nem vállalják a gyermeket.

Most először megsajdul a szívem, sajnálom, mert betegségem miatt talán meg sem érem, hogy valóban dédike lehessek.

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom