Elképesztő...

Csend van, viszonylagos csend. Néha berobban egy-egy durva zaj. Mentőautó, kukásautó, felhergelt kutyák, a ház előtt motrot berregtető tizenéves. A város zajai. Mégis, viszonylag csendes ma minden. Tegnap még csendesebb volt, úgy tűnt, itt nincs élet. Pedig van. Olyan belenyugszoménmármindenbe élet. A tikkasztó hőségbe, melyhez szinte csúfondárosan asszisztál a város fő tere. Az "igényesen" lebetonozott tere, mely most gőzerővel szórja szét a forróságot. Rá a hivatalokra, bevásarlóközpontra, a lakóházakra. Hiábavaló a tiltakozás, a megrendelő az "úr". Neki van, volt s lesz pénze. Ha beledöglötökisittbetonlesz a szlogenje. A régi , nem szép, de hasznos szökőkút is a múlté. Itt lehet szava mindenkinek, néha meg is hallgatják, csak épp senkit nem érdekel. Bealgásodott tó "díszeleg" a város központjában. Nem is olyan régen, az még természetvédelmi terület volt. Aztán a tábla eltűnt, a kihelyezett madáreledel automata is, s ide is bevette magát a beton. Kávézó formájában. A nádas pedig eltűnt, lakóival együtt. Helye mellett uj gumi futópálya nőtt ki. Mert a XXI. századi ember már nem tud/akar kitaposott földúton futni, biciklizni.  Időközönként felharsan a katasztrófavédelmisek láncfűrésze. Öregnek titulált  vagy feleslegesnek vélt fák sikoltanak fel ilyenkor. Kell a hely a búcsúnak nevezett közösségi eseményhez. A térdig érő kutyagumi , szeméthegyek már csak  keveseket zavar. Megszokták. Szankciók, törvények vannak, csak végrehajtó nincs. Fejlődik a város.... S egy időutazó 20 év múlva a város történetét kiolvashatja az időtálló betonkódexből.