Ásó, kapa, nagyharag

Ásó, kapa, nagyharag

– Most leverem anyádat!

Éreztem, hogy komolyan gondolja. A kitáguló orrlyukai nem hagytak kétséget afelől, hogy megteszi. Próbáltam időt nyerni azzal, hogy felálltam a fotelból, majd visszaültem, mialatt látványosan bámulni kezdtem a villanykapcsolót. Reméltem ezzel elterelhetem a figyelmét, de minden próbálkozásom hasztalan volt.
­– LE-VEE-REEEM AA-NYÁÁ-DAATTT!

Csatt!
Anyu úgy hullott le a falról, mint a sárguló falevelek október tájékán, ahogy Ady sugallta némely versében. Nem volt időm elkapni anyut. Ott mosolygott tíz évesen a törött üveg mögött. A fényképkeret csálén őrizte mosolyát. Rádöbbentem, hogy akkor követtem el a legnagyobb hibát, mikor anyu gyerekkori képét tettem ki a falra. Ha a harmincas anyu lógott volna ott, akkor leverte volna Erzsit, mint Bruce Chuck-ot a Sárkány útjában. Két nyávogás között kitépte volna ennek az Erzsinek a mellszőrzetét. De anyu még kicsi volt és ráadásul csak a feje volt a képen és így még védekezni sem tudott, ráadásul a keret még abban is korlátozta, hogy elhajoljon. Szegény anyu. Miattam kevertek le neki akkorát, mint ide Zsombó.
Nem volt más választásom, így hát mindent megígértem Erzsinek. Másnap bementünk az okmányirodába vagy hova (hová?) és bejelentettük házassági szándékunkat. Nem volt más választásom, mint ahogy Attilának sem. Vártam, hogy elinduljon a vonat és olyan helyre vigyen, ahol mások álmaival kell leélnem a kicsorbított életem. Isten útjai kifürkészhetőek, csak lassú folyamat. Szép jó reggelt mindenkinek! :)