Prózák és kalandok kettő

Nemrég olvastam a forumon egy kérdést. Ki a legjobb magyar költő. Ennél ostobább kérdéssel nem mostanában találkoztam. Ugyanis ezt nem lehet eldönteni. Az embernek kedvencei lehetnek és vannak is. Nekem is. Néhény nevet most megosztok veletek. 

 

 

 

 

 

Ady Endre - maga a "Gőg". Hatalmas a szememben. Egy részem olyan, mint Ő.

 

József Attila - az örökké gyermek, tele sebbel. Ő is bennem él.

 

Radnóti Miklós – a késői versei szívbe és jövőbe marnak.

 

Faludy György – a Vándor. Számomra maga a szabadság. Bárhol is élt azt magyarként tette.

 

Bari Károly – a hetvenes évek cigányköltője. Néhányan Adyhoz hasonlítják. Én önmagához.

 

Jónás Tamás – a jelen cigányköltője. Tabu nélküli önfeltárulkozása példa lehet a kortárs költészet számára. Ma Ő az egyik legnagyobb – szerintem.

 

Dezső Márton – a „határeseti” költő. Sokban hasonlítunk, még ha nem is látszik. A „hullámzása” egyedivé teszi verseit. A POET három ifjú titánjából az egyik.

 

Csillag Tamás – a másik titán. Folyamatosan fejlődő, formálódó, költő, kinek versei „alakot” öltenek.

 

Budai Zolka – a mindig élményt kereső, vágyakat hajszoló Csodagyerek. Sajátos humora mögött ott rejtőzik a gyermekember összes fájdalma.

Ő a harmadik kis titán.

 

Kovács Ágnes – az egyéni íz-világgal megáldott asszony-költő, hol az agy és a szív egyaránt dominál. Verseiben a NŐ él.

 

Papp Für János – az univerzális költő, aki bármilyen témából tud verset írni úgy, hogy közben az olvasó akarva-akaratlanul is a lélek vívódásaival, vágyaival találja szembe magát.

 

Szécsényi Barbara – az örök elégedetlen. A maximum-költészet képviselője. Az olykor képekbe burkolt gondolatai nem könnyű falatok. Versei több olvasás után teljesednek ki. Kötetérett. 

 

Nagy Horváth Ilona – a Zafír c. verse halhatatlanná tette a számomra. Igazi íz-vér költő.