3 blogja

Istenem, most nagyon szeress !
Úgy vágyom a jóra.
Egy mosolyra egy ölelésre
és egy gyöngéd, igaz szóra.

Most csak suttogása vagyok
a reményt vesztett létnek.
Rekedt torkú árva madár
a magányos felhőknek.

Most a szívem még törékeny
vérzik, mert nem szeretnek.
A magány hideg szava kínoz
és folyton eltemetnek.

Istenem, most nagyon szeress !
Fázom és nincs ki átöleljen.
Ne hagyd, hogy az árva szívem
örökké szenvedjed.

Lámpását nyújtja felém az éj.
Csitít, hogy ne féljek nincs itt a vég,
de mégis oly különös fényt játszik az ég.
Bomló mozaikok válnak horizont képekké.
A felhők tagoltak és egybefolytak.
Csillaghártyák alatt titkokat bújtatnak.
Veszett paripa hangja hangosan dobban,
egyre nagyobbakat a mellkasomban.
Hallom a szavak súlyát, ott ahol sírva leborulnak.
A könyörgő szó hideg érc-papíron koppan.
Füst és a korom belepi a földet...
Egy fekete sas árnyakat terelget.
Egy furcsa robaj,robbanás !
Ez nem villám sújtotta fényvillanás.
Valami, valami egészen más...
Tekert magzat pózban fekszik mindenki már.
Szomjazik a lét a létben . Kiégett pupillák türkizkékben.
Homok tengeren átível egy tölcsér-híd.
Valaki most történelmet ír.

2017.01.18.

Szerethettél volna egy napig,
vagy alkonyattól hajnalig.
Talán késő este nyolc körül,
vagy úgy éjféltájban mikor
az óra már múltat üt.
Szerethettél volna egy 
múló pillanatban,
egy eltévedt gondolat
röpke mivoltában.
Szerethettél volna, tudom.
Mi tartott vissza, ma sem tudom.
Lassan ketyeg az óra mutatója
pókhálórojt az idő rajta.
Szerethettél volna,tudom.
Percek törnek a szívvonalon
és én hagyom, hagyom.

A csillagok elköszöntek ,sötét köpenyét felvette az ég
és elárult fáklya-hittel az ember nyugovóra tér.
Hajnalt kacag a szívtelen szív és a lélek egy múlt időbe tér.
Kínok sarja szóródik szerteszét egy maroknyi csillagösvényért.
Szárny-vesztett angyalok dalolnak feltárt sírok kripta illatában.
A holtak messze, messze látnak.
Csonttornyok földtelen magányban.
Az ember hite gyötrődik nem hisz már a maga igazában.
Félelem ül e néma csöndben.Testetlen szavakat leigáznak.
Bús,komor ez az éjszaka.
Ki mentené meg a vak sötétséget ?
Az ember csak forgolódik álmatlan fekhelyében.
Vajúdik az éjszaka nehezen szüli meg a hajnalt.
Valaki kiált és nincs aki meghallja. A csillagok is elköszöntek...
Zokog az ima a fénytelen létben és Isten gyöngéd csókja 
feloldja ezt a vak sötétséget.
2017.01.09.

...a mezők majd illatoznak és
színét bontja majd száz virág
de még szirmokat altat a messzeség
és a hóvirág alkony is szunnyad még 
de üzen a jégszirmú, hideg éjszaka 
kezedben az ecset és szívedben 
a fény színesebb,mint ez a fehér- arcú tél...
2017.01.08.