3 blogja

Nem álmodom rólad és nem vágyom utánad.
A tegnapok csónakjából végleg kiszálltam.
Szobám némán csendes és a képek üresek.
Pókháló függöny lett lelkemben egy üzenet.
Ma sivár az alkony még a szél se lebben.
Már minden elmúlt és mindent elfeledtem.
Délibáb képzetem megfakult vásznán a
mosolyod bárcsak még egyszer látnám !
De kiszáradt színekből nincs újra képzet
és ecsetem sem fest többé lángoló szépet.
Nincs több könny,mely szememben égne
s mint egy hömpölygő hullám hozzád elérne.
Csak vagyok. Szobámban mélyek a sóhajok.
Párás ablakomon talán egy esőcsepp kopog.

Puha ajkad mézédes nedűje
kéj-rózsákat nevel
harmatos medrében
és vágyakat perzsel
ajkam láz-tengerébe.
Megrészegít e mámor
és átölel hevével
úgy, hogy a bódulat
felzizzen a
lüktető erekben,
szomjasan óhajtva,
hogy e sodrásnak
sose legyen vége...

Éva:      Oltár előtt hófehérben
             várlak, szívem szerelmével!
              Megpecsételni a sorsunk,
              amit egyszer megálmodtunk

Péter:    Oltár előtt, látlak téged,
              szemeidben, öröm könnyek
              Áldást kérek, szerelmünkre,
              veled leszek mindörökre!

Éva:       Oltár előtt, kéz a kézben,
              megcsillan a gyűrűnk fénye,
              Zálogja az életünknek
              reményteljes, szép jövőnknek

Péter:    Oltár előtt,kéz a kézben
              jövőt mutat, szív és lélek!
              Lépjünk hát a közös útra!
              Szemünk előtt virág-pompa !

       / Józsa Évának, és Hajdú Péternek ajánlom/  2013.08.11
         

1. Fütyült a rigó,fölverte a csöndet
   Jó reggelt porontyok!-megjött a követ
   Gyertek elő a nádak sűrűjéből,
   bíbor-kék vizek csillogó mélyéről !

    

   Ragyog a napnak ezüstös sugara,
   eljött hozzátok a tavak madara
   Tollait gyenge szellő simogatja,
   fáradt lábait harmatcsepp ápolja

   Szárnya alá rejti,keserű könnyeit,
   és elrejti félve ,a szív fájdalmait
   Piros csőrében egy elhervadt virág
   lelkében sajog, egy összetört világ

   Minden madár, és minden állat
   összecsődült a tóparti fa alatt
   Szomorú fűzfának kérges tövénél
   hallgatni kezdték, a rigó mit mesél...

   Mikor az alkony elsuhant az égen,
   csak az öreg tücsök zenélt a réten
   Dallam-muzsikája messze elhangzott,
   melyre egy szép hattyú fájón zokogott

   Ő a szép mesemadár,nézzétek!
   Bánata miatt, most én mesélek
   létezik egy olyan érzés ,szerelem,
   melynél nincs akadály,tiltás,fegyelem

   Holdas éjszaka meglepte a szívét,
   Ó, még suttogja a hattyú ékes nevét !
   Ki hűtlen volt hozzá, és elhagyta
   a csodás érzelem mégis becsapta !

   Gondolatba visszajár a vizekre
   selymesen-fehér, puha keblekre
   Karcsú nyakának szabályos vonala
   a múlt emlékének édes kabala

   Még mindig szeretem,imádom,féltem!
   Karjaimba zárva,hányszor megkértem
   rövid az élet,és vár egy szebb jövő,
   virág- nyíláskor legyen esküvő ,

   de hideg volt a tél, és hideg a lelke...
   a szerelem tüze elhamvadt benne
   már nem dalolt a vágy dalairól,
   és megfeledkezett a forró csókokról

   Ő nem jön többé, vége már!
   Megszólalt a varjú -Kár!
   Sírtak a fák, a virágok, a zöldek,
   és a szellő szárnyán messze szálltak a könnyek..