geza1947 blogja

Mama..!! úgy hiszem ezt gügyögtem akkor,
mikor az első szót formázta ajkam,
de egy májusi nap, végleg itt hagyott,
már Édesanyám lett utolsó szavam..

sokszor vérző térdel haza siettem,
fejemre enyhítő csókokat nyomott,
szívemről a világ fájdalmát levette,
sebeimre hűs gyógybalzsamot rakott..

nem értettem még akkor a világot,
de nekem ő volt kis világom közepe,
megérdemelt egy rétnyi friss virágot,
miattam reszketett szép, ráncos keze..

Sok felidézett gyermekkori emlék,
sodor egyre beljebb szerető ölébe,
ha most újra hívna, sírva sietnék,
senkit nem engednék kettőnk bűvkörébe..

Sárospatak 2020 02 21.

Ha visszatérek, oda honnan jöttem,
az anyaföldbe, mely örök otthonom,
bocsássátok meg nekem, hogy éltem,
hantoljátok el még maroknyi porom.
A helyemet már oly régen kinéztem,
hol apám nyugszik, s szeretett anyám,
szorítsatok egy szűk helyet nékem,
a föld göröngye itt omoljon rám..
 
nem zavarnám csendes álmaikat,
néma leszek majd mint maga a sír,
átbalzsamoznám örök csókjaikat,
simogatnám anyám fejét, hogy ha sír...
Lapozzatok a Rekordok könyvébe,
ott találjátok szerény "lábnyomom",
megértitek tán' nem hiába éltem,
"Pi-vers diplomámat", reátok hagyom...
 
ne sirassatok az ég szerelmére,
mint ahogyan éltem: csak nevessetek,
mennybe jutni úgy sem érdem nékem,
odalenn már senkit nem szerethetek..
síromra ne tegyetek rideg márványt,
de nehéz gránitot sem akarok,
nem kell nékem semmi földi álság,
zöld pázsit fedjen, meg jeltelen halom..
 
ne vágyjatok dús halotti torra,
emlékemre csak jó aszút igyatok,
írjátok nevem egy kis palack borra:
Itt nyugszik, ki mindig sírva mulatott.!
s ha sírom mellett megáll majd egy vándor,
tudja majd kit tart fogva az enyészet,

fogai közt elmorzsol majd pár szót,

s megsüvegeli nemlétező vétkem...

Villon után szabadon..!!
Sárospatak 2020 01 28.

Már nem haragszom

Már nem haragszom mert megvetettél,
azon a téli mámoros esten,
ellenkezve csókra ingereltél,
a rum tette s az átkozott zene...
 
már nem haragszom a fránya sorsra,
utamba sodort mint egy pipacsot,
letéptelek a sors talán így hozta
vittem a mát, nem a múló holnapot..
 
már nem haragszom rongyos életemre,
mely a bolondját járatta velem,
ki sohasem adott jogart kezembe,
kitudja..? talán járhatott nekem..
 
már nem haragszom senki-önmagamra,
hogy mégsem lettem taláros valaki,
bár homlokomon vén ráncok garmada,
kérges, öreg testben ifjú szív lapít..
 
már nem haragszom anyámra.., mondom,
tán' tudta: szeretett csavargó leszek,
van jó borom, és lett hű asszonyom,
ki megunt talán.., mégis úgy kell nekem..!
 
Sárospatak 2020 01 23.

azt hittem már nem szólnak meg soha,
nem kell álarc, sírhatok magamért,
de lasszót dobál minden okos szóra,
magas lóról, sok "szmokingos" bajadér..
 
azt hittem mindig vörös a hajnal,
se kék, se zöld, se ólom-fekete,
egy sárga felhő rám-mordul nagy arccal,
s pupillámba fagy a hold reggelente..
 
azt hittem már nem imádkoznak értem,
miért a "senki-fia" lett belőlem,
már álmokat sem szövök soha éjjel,
s futni hagyom rút életem előlem..
 
azt hittem már önző halott sem leszek,
ám szívem ritmusa pergő vakolat,
hollók cibálják darabokra mellem,
s már sípol értem az utolsó vonat...

Sárospatak 2020 01 24.
 

Még sosem voltam ennyire hitetlen,
teljesen felemészt az istenverte láz,
cserben akar hagyni átkozott szívem,
most sírhattok értem egy Ave Mariát..!

Még sosem láttam ily borúsnak e-tájat,
anyám szájából a szó is idegen,
sunyin nézi tükröm sárga maskarámat,
egy ágra akasztom sosem-volt életem.

Még sosem rángattam ősz haját a gondnak,
szememre nyirkos párát önt a téli szél,
gallérját felhajtja a cinkos alkonyat,
hűs takarót dob rám a csillag teli ég..

Még sosem akartam ennyire halni,
fejem fölött Damoklész kardja inog,
e sanyarú élethez nincs mit ragaszkodni,.
már nyakamon érzem a hűvös nyaktilót.

Még sohasem kértem egy kötelet, szánva
vessétek rám, bátran, itt a nyakam,
ha majd reccsen egy odvas fa ága,
csendben zúg értem egy átkozott harang..
..........................................

Így oson el lassan minden remény,
...amint kalimpál lábom a világ peremén..

Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház, 2020. január 19., Fövényi Sándor barátomnak!

• Betegség
• Sors