feri57 blogja

Az úr kezdetnek kezdetén,
Teremté a csillagokat, bolygókat,
A naprendszert és a földet.
S mondá a földön legyenek
növények, állatok,
Emberek és nemzetségek.


És utóljára mondá, ti romák,( cigányok)
Lakjatok faluszélén,
Pusztaságnak pusztaságán,
Rongyosan, koszosan és éljetek koldusszegénységben.
De szívetekben vidámság és könyörület lévén.
Ezért sokasodjatok az én nevemben.


Mert aki utolsó, az lészen első Isten országában.
Oda adlak titeket,
A föld minden ország utálatára,
Oda adlak titeket az ellenség kezére,
Fajgyűlölők születnek ellenetek!
Házat ne építsetek, sátrakban lakjatok,
Mert ti romák, csak jövevények vagytok.

Hogyha lehulnak a fákról,
Ősszel a levelek.
Bánatomat eltemetem,
Rabság volt minden életem.
Szomorú Istenek, óvtak meg a rossztól,
Sápadt arcú cigány asszony
Minden féle bajtól.
Hogyha láttok jó testvérek,
Hervadásba engem.
Ifjú szívem ne bántsátok
Meghasad az csendben.
Őszi álom, hulló levél,
Cigány zene engem kísér,
Kísér a halálba.
Sápadt arcú cigányasszony te vittél a sötét éjszakákba.

• Vers

A vers nem rólam szolt,
Csak fikció
a költő képzelménye, ezt nyomatékkal kijelentem én a költő: Csík Ferenc
Na jó megtörténhetett velem is, na.


Nem rimmel a versem,
Nem vagyok formában.
Az asszony is mérges rám!
Csóró vagyok árva.


Az ágyon csak fekszem,
Lógatom a lábam.
Hát hiába asszony,
Munkát nem találtam.


Találnál te munkát!!!
Mordúlt rám az asszony,
Ha az ágy is menne,
Nagy a munka undor.


Nem rímel a versem,
Nem vagyok formában.
Az asszony is mérges rám,
Csóró vagyok árva.



A nagy munkanélküliség idejéből.

A föld Kié?
Kié a táj, az erdő a folyó, óceán
Kié a ház?
Ahol éltél évtizedeken át!
Változik minden,
A föld, a táj, az erdőa tenger, óceán.
Már másé lett a ház,
Ahol éltél évtizedeken át!
Mivé lett a kert, romokban a ház,
Ahol éltél évtizedeken át.
Senki földje lett, minden elveszett
Le amortizálta az idő?
Lámpásom fénye halványodik már!
Életünk lealkonyul.
S számunkra véget ér örökre
A föld a táj, az erdőa folyó a tenger óceán.

Tétován álsz és elrohansz,
Semmibe a végtelen felé!
Azt veszed észre, hogy öreg vagy,
S hajolsz egy kék csillag felé.


Egy szombat este álmosan koldultál,
Korgó gyomorral néztél az éjbe,
S lekandikált hosszú hajad fürtjei,
Összel a szíriusz felé.


Botladozva jársz, kelsz,
Új utak felé,
Észre veszik, s rugdalják!
Sebei nyilalnak belé.


S most lám? Eltűnődik a jó öreg,
Ki költő volt és verset írt.
Most vonszolják verítékein,
A törvéány kezei.


Ifjan leélt szenvedések,
Gyönyörrel mondta élni jó!
Nézte a folyót, messze visz gondolta
A kék öböl felé.