feri57 blogja

Milyen csend van ma...
Tűz ég a pusztában,
Bográcsoznak a cigányok.
Szorosan nyomában a hideg télnek,
Érezni a hidegét az őszi szélnek.
Melegedni vágyna már az ember.
Kerestem én a csendet.
De ki is zavarna minket?
Hiszen a cigány is ember.

Csend van,
Nem röppen fel madár,
A sivárság szegényen ül a tájra.
A közeli múlt véres emlékei.
Kihamvadt, ártatlan lelkek
Táncukat járják a tűz felett.
Az arcokon gond és mély félelem.
Fájó éjek átkai a múltnak
Visszhangzik a bánatos éjben.
Porba hullt múltunk gyásza,
Itt lebeg a putrik felett végleg.

Egy lefagyott szív
mit mesélhet néked?
Egy elárvult lélek többé nem mesél.
A szív húrja nem pendül meg többé!
Nem lobban a láng, eltiportad rég.
Az önbizalom szétmarcangolt álom.
Sóhajom üres légbe száll.
Szabadságom megkötözted az égig,
Megváltozott minden, ami régi!
Csendes pokol már az életem.
A jobb élet már illúzió, s kétlem,
Hogy visszatér a boldog, ifjú nyár.

A völgy, ahol dobog a szívem

Leszáll az este
vörös fényárban.
Érted sír a szívdobbanásom,
ajándékom, hallgasd a hegedű dalát.

Fenn a felhőkön pihenünk árván,
míg a vörös alkonyban
tisztul a szerelem dala hegedűm húrjain.

Piros rózsák szirmaiban
fürdik az alkonyban lelkünk.
Mert nagyon szeretlek.
Égő gyertya fénye, ünnepi láz.

Szél suhan simogatón, lágyan,
kéz a kézben sétálunk a Tarna parton,
rózsaszín felhők fejünk felett,
véget nem érő pihekönnyű szerelem ringat.

Boldogságtól hasít vérző szívemben a fájdalom,
mert nagyon szeretlek,
néked szól a bús dalom.

Mert hitben, szerelemben
élni légies könnyed zápor könnyekben,
elrejtem boldogságunk keserveit,
mert nagyon szeretlek.

Innentől senki más, csak te meg én!
A szellő lágy,
sétálunk a Tarna partján,
égnek a könnyeim... boldogság!

Tiszta, őszinte remegés,
el ne hagyj soha már.
De ha vihar jő, elsöpör majd mindent,
könnyű árban úszunk a boldogságban.

Tüzel lelkünk novemberben,
Elhidegült szerelemben.
Bőrünk érzi hidegségét,
Lábunk úja didergését.
Vacogunk a hóban, sárban
Nemtörődöm boldogságban.



Dacolva a téli széllel,
Ónos eső kerget széjjel.
Ablakomból nézek távol,
Elmerengek a valóságtól.
Csontunk érzi a fagyot, szelet.
A folyton ismétlődő telet.



Nem értem az idők szavát,
Zárt ajtómba söpri havát.
Deres tájon árnyék suhan,
Háztetőnkről hó lezuhan.
Elátkozott ez a táj,
Felsóhajtok szívem fáj.

A  verset ajánlom a legjobb barátaimnak közöttük is
Pfuger Ferinek és Zsuzsa 0302-nek válasz az előző versem  kérdésükre



Sok az úri roma,
Maszek lett vagy strici,
Mercédesszel jár már a
Kajla orrú Mici.


Vastag arany láncal
Jár a kába.
A retek meg
Vastag a nyakába.

Hű neje az utcán
Tesz,vesz,
Vakargassa a sok tetvet.

Lenézi a szegényeket,
Bámúlja a legényeket.
Játék lett így az élete,
Megírhatná Moliére.


Sok az úri roma,
Maszek lett, vagy strici,
Mercédeszel jár kel a
Kajla orrú Mici.

A nevek a képzellet figurái, Sértés szándék nélkül, csak is a humor kedvéért lett írva .