feri57 blogja

feri57•  2019. február 27. 18:40

Végtelen időkön át

Felsóhajt a szív,
Szerelmünk az égre száll.
Trónusán a fellegeknek
megpihen a végtelen idők nyomán.
Szívverésem meg nem áll!
Kómás hangszerén játszik a szív.
Felcsendül egy régi dal,
Ámor nyila eltalált!
Nem múl el a pillanat soha már!
Megpendül a vén gitárom,
Játssza a dalt végtelen időkön át.
Átölel a csend homálya,
Őszülő fejemre bánat száll.
Hol van már a régi nyár?
Hol van az a régi lány.
Átölel a csend homálya,
Felsóhajt a szív varázsa,
Elárvult világ, bezárult világ.

feri57•  2019. február 27. 18:39

Szabadság madara

Szabadság madara,
örök rabsága rút életemnek.
Elzüllött cigány asszonyok
életemnek fénylő tükrét összetörték!
Egyedül kóválygok a végtelenség,
halhatatlanság báltermén át!

Ott lenn, az óceán habjain,
Hold fényében vergődik lelkem!
Örök szenvedése életemnek.
Míg titkon bitót ácsol a sápadt Hold fényében
a vad viharok fekete serege.
Fejem felett zokogva sír a múltam!

2018. január 29.

feri57•  2019. február 27. 18:38

Csend a telepen

Milyen csend van ma...
Tűz ég a pusztában,
Bográcsoznak a cigányok.
Szorosan nyomában a hideg télnek,
Érezni a hidegét az őszi szélnek.
Melegedni vágyna már az ember.
Kerestem én a csendet.
De ki is zavarna minket?
Hiszen a cigány is ember.

Csend van,
Nem röppen fel madár,
A sivárság szegényen ül a tájra.
A közeli múlt véres emlékei.
Kihamvadt, ártatlan lelkek
Táncukat járják a tűz felett.
Az arcokon gond és mély félelem.
Fájó éjek átkai a múltnak
Visszhangzik a bánatos éjben.
Porba hullt múltunk gyásza,
Itt lebeg a putrik felett végleg.

feri57•  2019. február 27. 18:34

Lefagyott Szív



Egy lefagyott szív
mit mesélhet néked?
Egy elárvult lélek többé nem mesél.
A szív húrja nem pendül meg többé!
Nem lobban a láng, eltiportad rég.
Az önbizalom szétmarcangolt álom.
Sóhajom üres légbe száll.
Szabadságom megkötözted az égig,
Megváltozott minden, ami régi!
Csendes pokol már az életem.
A jobb élet már illúzió, s kétlem,
Hogy visszatér a boldog, ifjú nyár.

feri57•  2019. február 27. 18:33

Mert nagyon szeretlek



A völgy, ahol dobog a szívem

Leszáll az este
vörös fényárban.
Érted sír a szívdobbanásom,
ajándékom, hallgasd a hegedű dalát.

Fenn a felhőkön pihenünk árván,
míg a vörös alkonyban
tisztul a szerelem dala hegedűm húrjain.

Piros rózsák szirmaiban
fürdik az alkonyban lelkünk.
Mert nagyon szeretlek.
Égő gyertya fénye, ünnepi láz.

Szél suhan simogatón, lágyan,
kéz a kézben sétálunk a Tarna parton,
rózsaszín felhők fejünk felett,
véget nem érő pihekönnyű szerelem ringat.

Boldogságtól hasít vérző szívemben a fájdalom,
mert nagyon szeretlek,
néked szól a bús dalom.

Mert hitben, szerelemben
élni légies könnyed zápor könnyekben,
elrejtem boldogságunk keserveit,
mert nagyon szeretlek.

Innentől senki más, csak te meg én!
A szellő lágy,
sétálunk a Tarna partján,
égnek a könnyeim... boldogság!

Tiszta, őszinte remegés,
el ne hagyj soha már.
De ha vihar jő, elsöpör majd mindent,
könnyű árban úszunk a boldogságban.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom