feri57 blogja

Adtál egy halálos csókot,
Az vitt az élettől messzire el.
Mostmár mindegy, hogy kiben hiszel.
Őszi hajnal vitt el.
Minden érzést, minden álmot,
Vágyat és örömöt.
Harmatos könnyével ébreszt a nyár.
Távoli dombon,
Anyám néz távol, éveken át!
Nézi szegény, hogy jövök-e már.
Jó anyám elment, nem tudott várni,
Nem tudott élni nélkülem egy percet se már.

Hosszú álmok éjszakáján,
Evez csónakom a végtelen háborgó tengeren.
Nem találja lelkem a helyét,
Likvidált szívverésem oázisán.
Rút barnaságomba font szenvedések között,
Kihúzott gyufaszálként égek.

Képemről lefagy a mosoly,
Ábrándok kergetnek vissza a múltba.
Honnan jöttünk és miért?
Ezt már senki se tudja.
A nap fénye beragyogja a
Putrik sokaságának rongyos világát!

Nyári éjszakákon vajjúd, elvetélt,
Szekéren utazó várandós asszonyok.
Szívükben szabadonszárnyaló vágyakkaél utazók.
Hasadó hajnali verőfényben, örömmel ébredők.

Tábortüzeknél táncoló barna emberek,
Mi a szabadság szele vagyunk!
Északtól keletig mi ott vagyunk!
Rút életünk minden nyomorával.
Szívem rosztjain vér csorog,
A hosszú álmok éjszakáján.

Száj magadba,
S gondolj gyerekkorodra.
Ki voltál?
Honnan jöttél, és mit akarsz ezen a földön.
A cigánytelepek rongylabdáit kinőtted már!

Maszatos éhes barna gyermek,
Ki megváltaná a világot is ha kell!
De mi jutott nekünk ezen a földön?
Feketemunka ,striciség, guberáló koldus,
Vagy viszkibe folytott, másokon meggazdagodott vagány cigány.

Hát szedd össze magadat,
A szegénység súlyától,
Isten oltáránál térdelve
Pereg le élewted tört részei.
Miért születtünk megalázott népnek.

A törvények, ellenünk dolgozva taszít ki gettósítva...
Folyton keresem a boldogság szigetét,
Hol egyenlőként élhetünk a királyságban.
Még hallom anyám szavát az éteren át,
Kit megaláztak vénségére nyomorúságában.
Az életét olcsón dobta a föld mélységének.

S én isfolyton átérzem rajtuk keresztül a megaláztatást.
Apám bús nótája az egekig száll a halottakbirodalmában.
Még élt örült a napnak melegének,s nyomorgott,
Fázott is télen azon a nyomortelepen ahol akkor éltünk.

Elvágyom innen,
El is mennék, átgázolnák a tarnán, irány a nagyvilág!
Isten veled Tarnazsadány emlékei!


Most megint látom tanáraim képét,
Kik még régi mód tisztelték a cigányt.
Nem hallom a hegedűszót,
Kihal lassan tarnán innen és túl
Minden zenész cigány.

Hát szállj magadba, gondolj gyerekkorodra,
Ki  voltál?
Honnan jöttél és mit akarsz?
Európa nem a miénk,hát nem érted!!!


Hogy miért fosztanak meg emberi jogainktól?
Hát sírj, vagy nevess, vagy sírva vigadj
Itt a bor, még igyál!
S ha már maradni kell a sírig is.

2006-ot írunk, június közepén és fázom,
Elvágyom innen máshová,
Sós tengerpartokra,
Végtelen és néptelen tájakra vágyom.
Hol nem bánthat más, csak a magány.

India, oda vágyom a soha nem látott származási helyre.
Most is a munkanélküliség nincstelenség határán küszködünk.
Súlyos büncselekményeket követnek el ellenünk,
S bűnöket követ el népünk is..


De élni kell,
Ki kell törni a nyomornegyedek kapuit.
Honnan jöttünk és merre tartunk?
Embernek születtünk mind-e rejtelmes világban,
A csecsemő se tudja hová születik s nem is tehet róla.

Itt élünk a nyomorúság mocskaiban.
Hát szálj magadba, gondolj gyerekkorodra ,
Ki voltál, honnan jöttél, és mit akarsz-e földön.
A cigánytelepek rongylabdáit kinőtted már.

Nem hallom a hegedű hangját,
Apám azt monta tűrjek csendesen.
Anyám jéltve sírva hozta életre hitvány fiát!
Tudta, hogy célpont, áldozat számunkra ez az élet.


Szálj  magadba, s gondold át apád gyerekkorát.
Gondold át mit akarsz? S az ösvény amelyen jársz hová vezet
Ez romaságunk évezredes szenvedése, melyet magamon keresztűl adom át. népem szenvedését.
S ha majd lehull a csillagom egy hajnalon,
Meteorként repülök tovább,
S ha lecsapódom Itt Magyar földön legyen az új hazám.

utóirat.
Ez nem róllam szóll, népemnek egy üzenet, Mert dolgozni kell becsülettel bárkinek is, hogy tisztességesen meg tudjon élni.

Anyám arca fekete füstfelhő,
Anyám karja gyöngéden ölelő.
Anyám szíve szeretettel teli,
A szegénységet nehezen viseli.

Anyám, ha kérnek ad,
Anyám, ha nem kérnek is ad.
Anyám cigány, ezért mindíg megalázzák!
Anyám belülről sír,kívül sose lássák.

Anyám ha kell napszámos, cseléd,
Anyámnak a munkába sose kell ebéd.
Anyám néma csendben fésüli a haját,
Anyám ha beteg, titkolja a baját.



Anyám arca fekete füstfelhő,
Anyám karja gyöngéden ölelő.
Anyám szíve szeretettel teli,
Mégis mert cigány, mindenki megveti.

Bujkáló hold alatt
Lettünk e föld rabjai.
Szekereink néma csend félelmével
Haladtak untalan utakon.
Ponyvája csattogása messze hallik a végtelenségbe.
Vad gyűlölet ölelte át a tájat.

Bánatos cigány asszonyok sírása hallik
Gonosz bőgő hangja kíséretében.
Az elmúlt idők véres színjátéka
Öli belénk a félelmet,
Múltunkban és jelenünkben
Nélkülözzük Istenünk szeretetét.

Gyenge, harmatos szekereink ébredeznek,
Hajnaltájt vadvirágot szed egy árva lány.
Szenvedéseink Isten ajándéka,
Életünket keseríti.
Gyötrelmes kínjainkon
Haladtak szekereink Európa felé.