Egy álmodozó gondolatai

ha lett volna,
ha éreznéd,
de nincs már szó
(az élet szép?)
ha akkor úgy,
ha két lágy kar,
ha ringatna,
ha betakar
de elmúlt, nincs,
csak felhő, éj,
az emlék kincs,
a bánat mély

Meddig lesz még üres.
Mikor zárul össze.
Szívig ható sebed
meddig hasít, tép?
Mikor enyhül csöppet
bennem a sötét...

Meddig hiszem: vagy még.
Mikor érti végre
meg eltompult agyam:
már másfelé jársz,
s lépteidre már valódi
fény-angyal vigyáz...

játékszere lettél
a gonosz halálnak
lassan három hete
hogy hiába várlak
hiába rezzenek
nem nyílik az ajtó
telefon sem csörren
hangodat fakasztó
hova lettél, mondd csak
jobb ott neked? kérlek
jelezz ha szívedet
körbe fonják fények
angyalok fogadtak
maguk közé tudom
de azért naponta
sötét éjbe súgom:
jobb lenne, ha volnál
itt a földön nekem
nem sajogna érted
vég nélkül a szívem!

kormozott üvegen át
mosodótt pacni a világ
óvatlan huppannak a percek
a holnapba cipelve
rosszkedvet
nem látszik, hol van a vége
könnyek közt lesel az égre
égő szemekkel álomtalan
nem mondhatja senki:
ez így rendbe' van
mégsem tehetsz semmit
csak ülsz és vársz
- képzeletben talán
szebb tájakon jársz -
a holnap hozza...
vagy a holnapután
a megnyugvás enyhét
- reméled...talán...

A vers megírásának oka: Az történt, hogy miután eltemettük drága Anyukámat, összejött a család Nagylányéknál. Én bent is maradtam volna Pesten az eredeti terv szerint is, mivel Kislányom aznap este repült vissza Londonba - ki akartam kísérni a reptérre.
Lacikámat tesóm vitte (volna) haza kocsival.
Elindultak, de csak az épület portájáig jutottak... Lacikám elesett a lépcsőn..........combnyaktörés......
Honvéd Kórház sürgősségi trauma (reptéri búcsú helyett :((( ) - műtét - csípőprotézis :(
Ennyi dióhéjban Anyukám temetésének napja....

miértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiértmiért
(ezt a napot törölni kéne a naptárból)