Egy álmodozó gondolatai

Csokrot kötögetek finom mosolyokból
pici emlékekből - egy-egy mozdulat -
közben belül fájás izzó tüze tombol.
Jégbe fagyott világ. Dermedt pillanat.

Régen, mikor együtt kézenfogva mentünk,
gyermeklépteimet óvtad szüntelen.
Féltő puhaságod mindörökre eltünt.
Csak hiányod hagytad örökül nekem.

Anyácskám te drága, ugye látsz most engem?
Úgy szeretném hinni: szívem dallamát
érzed, dobbanásom - dübörög a csendben
szeretetet üzen csillagokon át...

...az első Halottak napja, mióta Anyukám elment...

Szempilláimon
fagyott idő rezeg.
Nem simíthatnak már
áldott bársony kezek.

Messze vitte tőlem
egy égi hatalom.
Nem ölel meg többé,
hiába akarom...

Kis lángot gyújtok érte,
s bár gaz hitetlen vagyok,
a mécses bús fényénél
egy fohászt mormolok.

(ma nagyon sokat gondoltam rád...sírtam is...de hát te úgyis tudod...itt mosolyogsz rám - a monitorról...hiányzol)

ki nem mondott szavak
szívembe harapnak.
nem volt ölelések.
fáj tőlük a lélek.
többet kellett volna.
elfoszlott a porba
az a lehetséges.
semmire se képes
üres báb - az vagyok.
csak könnyeket hagyok.

több mint kétezer óra
telt már el azóta

(százötvenezer szívdobbanás)
ugyanaz minden, és mégis oly más
reggel ébredek, nézem az ablakot
- ott látom tünékeny fakuló alakod -
nyúlnék feléd, s nem érem el kezedet,
fájdalom mardossa sántító szívemet
szememen lassan egy könnycseppet morzsolok
magamban csak suta szavakat mormolok
nem fut a semmibe - elér talán,
nem koppan a semmi rideg falán

eltelt már azóta
több mint kétezer óra

***
...mert ma három hónapja...










*****

ha lett volna,
ha éreznéd,
de nincs már szó
(az élet szép?)
ha akkor úgy,
ha két lágy kar,
ha ringatna,
ha betakar
de elmúlt, nincs,
csak felhő, éj,
az emlék kincs,
a bánat mély