Klaudia hangja

detukla•  2020. május 3. 13:20

Lepkelap mamának


Pillangó, pillangó,

festmény is lehetnél,

szivárvány szárnyadon,

képeslap, ajándék.


Libbenő szép virág

hívlak és küldelek,

messze a nagymamám,

vidd neki híremet.


Adj neki sok reményt

pirosat és sárgát,

Vidámítsd életét

takard le az árnyát.


Unokák kis hada

kívánja e szépet,

hasson rád szózata,

s adjon egészséget!


detukla•  2020. április 10. 12:07

Hiányra feszítve

Elvérzett a várakozás.

Szív és test önfeladása.
Már nem számolom a napokat.
Lenyelem hiányodat.
Könnyet s alkoholt iszok rá.
Mindent megemésztek.
A felsorakozott üvegek
díszei konyhaszekrényemnek.
Pezsgőt szemeidért ittam.
A vörösbor volt az ajkad.
Mámor a tested, mely megrészegített.
Nem tartom számon, fantázia volt-e
vagy való a hol és mikor.
Kapaszkodok a felém dobott percbe,
mint lovas a gyeplőbe.
Néhány ujjbegyni betű
napi eledelem.
Már nincsenek kérdőjelek,
sem kedvelős kezek.
Régen vállaimon doboltad
a helyes betűnyomást.
Fölém hajló tekinteted
hívott, s én imákban feleltem.
Magam vittem feléd, amit kértél,
de vitorlád tovaùszott a széllel.
Csak mások susogtak kegyetlenül
a hátam mögött válaszul.
Hát mit akartál, mondd?
Hány éve hordozom már
felkiáltójeledet!
Pedig csak vonal nélküli pont volt.
Három érdek-es fekete pont...

detukla•  2020. február 26. 13:17

Szerény remény

Régen még jó voltam magamhoz,

önérzet súrolt a halálhoz,

megkarmolt, de nem ölt meg,

sebem szív alatt viseltem,

néha megnyílt, s alvadt vérrel

beterítette az eget.

Az ellopott órákban

nem fér el a fájdalom,

a boldogság puzzlejét

egyszer talán kirakom.

Szókardokkal nem harcolok,

ölbe ülve hozzád bújok,

csak egy kicsit, nagyon picit

szeress még egy évben kétszer,

én azt szépen összegyűjtöm,

lélekplakátra ragasztom,

és mindenhol eldicsekszem,

megérte a megszületést

az örökbe kapott szeretés.

detukla•  2019. december 3. 15:17

Támasztó

Nyugtalan gyermek és

nyugodt felnőtt,

szembekötősdit játszunk szavakkal.

Kendő a kép

a nagyok világában,

s tükör az arc

a kicsinyek között.


Tetteim közül

kihalászod a fogbaszorult

darabokat,

s köpéssé válok, ha nyálnak akarsz.


Megkapaszkodtál egy földön álló lábban,

s az öreges fej bölcsességével takarózol.

Félsz haláltól s magánytól,

mint én az ujjaim közül

kicsöpögő időtől.


Egyformák vagyunk:

menekülők a térben.

Ki országot vált a megváltásért,

ki szoknyákat cserélget.

Azt hisszük, legyőzhetjük

a világmindenséget.

detukla•  2019. október 29. 20:50

Ítélet

Partra vetett halként
 vergődnek a napok, 
tátog a kiszabott idő,
már nincs bocsánat, 
nincs feloldozás,
arcod sötét holdként
lebeg az űrben, 
és nem hiszed, 
hogy lesz valaha
 feltámadás.
Elhalkulnak a szavak,
elzáródnak a csapok,
s te szemek nélkül
nézed a lélek lapjára
nyomott pecsétet,
mely álmatlan éjek
tintájából kevert
aláírt kilakoltatás.