Klaudia hangja

detukla•  2021. szeptember 10. 15:50

Ha eljönnél...


Eső koppanása ablaküvegemen.

Síró felhők mögött ott nevet az Isten.

Ajtômat kitárom, akarom hallani,

könnyek mögé űzve hogyan kell mulatni.

A jelen nem más, mint zokogó égbolt,

az óra is megállt, merev lett, mint rég holt.


Az évek kanyargós ùtjain járva,

sebes lett a mùlt, és a jelen árva.

Ha szívemet fehérre moshatnám tebenned,

sorsomat kristállyá formálná a lelked.

Tőled csillámtisztán ragyogna a remény,

mint tenger tükrén a mosolygó napfény.


Kitárt ajtóval várnálak, ha jönnél.

Vacsorát Neked álmaimból főznék.

Örömbor pirulna majd az asztalomon,

s vágyakból szőve takaró ágyamon.

Érintéseim mind  kivasalnám Neked,

simogatásaim adnám Rád, ha kéred.



Ha eljönnél hozzám, építhetnénk várat,

mely akkor sem dől le, ha az idő várat.

Szépség takarója borítaná testünk,

sikollyá oldódna izzó leheletünk.

Gyertya lobogása szemünkben táncolna,

s csókban növekedne ajkaink rózsája.


Virágba borulna majd a várakozás,

szivárvány színekbe öltözne a világ.

A szembe simulna mindaz, ami szépség,

Estéknek magányát oldaná egy emlék.

Ha eljönnél hozzám, semmit nem bánnék,

Elmùlásainkra nem vetődne árnyék.

 




















detukla•  2021. augusztus 26. 16:40

Emlék

Erőre kap a vágy, mint 

egy lágy vers, amikor írják.

Nem szavak tömik, duzzasztják,

s mégis szavakat virágzik

az éj barlangjába  rejtve,

mikor árnyékot vet emléked arcomra.

Mosolyod elidőz szememben,

s alakod elmémbe ölelem.


Segítő kezedre néztem régen. 

Diák, ki melegedni tanult télen.

Az idő piacán nem cserélt gazdát,

csak aludt a szépség a szívben.

Felébredt s te nem is láttad,

hogy  fénnyel csodál az ajkam.

Léted láncra fűzve bennem,

lényed csuklómon viselem.

Szelencébe zárt titokként ragyogsz

bùs nappalon, holdnélküli éjben.


Nem kulcsolhatom testedre a karom,

s nem simulhat lelkedre sóhajom.

Mit vétett a sors ellenem vagy értem?

Ki vagyok én, h. felülírjam?

Tévedés mùltam, s tévedés a jelen.

Ha csókod ízétől ágyamra borulva

hazaálmodnám magamat Veled...

Isten, takard el a szemed  és engedd!


detukla•  2021. április 10. 12:35

Játsz-szó

Nemlétező térben,

időtlen időben,

találkozunk s leszünk

együtt a nemlétben.

Távolból a szavak

közelebb kerülnek,

kézenfogva egymást

testeket öltenek.

Édesen, pirosan,

mint almák a fán,

ajkakra várva,

érintésre hullva,

kígyó sziszegéstől

ölbe gurulva.

A rejtett értelem

porhadó csontváz,

a lebegés örök

betűin nincs máz.

Játsszon a nyelv,

mozogjon az ujj,

gyűljenek a szavak

a nemlétező térben,

az időtlen időben!

detukla•  2021. február 24. 22:10

Don Juan-portré

Autója ülésén egy szeszélyből szakított

 szomorùfűz ágát szállította a sivatagba,

 ahol nincs oázis. Halálra ítélte a szerelmet,

 és elültette oda, ahol semmi nem táplálhatja.

 

Üres szavakba rejtett szenvedésre

akart dzsesszruhát erőltetni:

ordító zongora és nyüszítő beszéd

közé feszítette a közöny hálóját.


Megalázkodva hùzódtak vissza a könnyek.

Székhez lapult a test és az értelem.

Élvezetet akart, ezért kapart és  tiport 

el minden érzékenységet.


Elszáradt az érzelem kezei között.

Szemeiből gőgös vadság ordított,

és szótlan szájára ráfagyott 

egy öntelt és sötét mosoly.

detukla•  2021. február 24. 22:07

Láss még

Hallod, hogy sikít a kín?

Látod, hogy karmolja ráccsá

az arcot az álmatlan éj?

Érzed, hogy görnyed a hát 

a megvetés keresztje alatt?

A percek rágósak, az idō nehéz,

kukacok háza lett létem,

és te nem segítesz már.

Figyelmed nem nekem oltár,

szavad nem nekem szentség.

Hangod elfújta a szél.

Könnybe borult a világ.

A csillagok térdre esve hívnak,

de nincs füled hallani,

nincs szemed látni!

Mindent szívedbe csomagoltál

és visszavetted másnak.

Hát nem érted, hogy a félelem

emelt falat kettőnk világa közé?

Nem ismered a vágy gödreit

és a lélek esendőségét?  

Engedd hozzám érni magad.

Hadd, kérdezhessek az élet 

végességére való tekintettel.

Add tudtomra, hogy vagy,

és látsz még néha engem.

Hallgass meg, hallgass!