Az élet nem lányregény

Novella
marcsa•  2013. február 9. 11:09

Boldog vasárnap


Péntek este

Mi mondtál? – kérdezte Sípos F.
Már nem emlékszem. Mindegy. Érezd jól magad! – üvöltötte az elektromos zörejeket túlkiabálva S. Nagy, aki épp a pultba kapaszkodott és döntötte magába a konyakot.
Még egy felest Apukám!
A bárfiú ismerte már S. Nagyot. Hozzátartozott a péntek estéhez. A villanó fények, a bárpult, a polcokon táncoló poharak, a zsongás, a dübörgő zene, a szőke nő a bárpult végén és S. Nagy. És S. Nagyhoz tartozott a Metaxa. Úgy kellett neki, mint valaha a siker. Hát elérte. El ő! Siker, pénz, nők. S most? Az aranyló nedű, amitől tompul az agya. Amitől nem fáj a … a mi is? Mi fáj annyira? A siker? A pénz? S. Nagy feje a pultra borult. A bárfiú tudta már ezt is, intett a bejáratnál álló őrnek. A markos fiatalember udvariasan kikísérte a rogyadozó lábú férfit.
- Hová mész Öregem? Még csak most jön a java! – kiabált utána Sípos F. és most is, mint minden pénteken izzadságtól ragacsos ingében ledobta magát S. Nagy helyére.
- Még egy felest Apukám!

Az álom

S. Nagy hazaért, szétnézett a házban. A bárpulton konyak. Tölt. Iszik. Elvágódik a süppedős szőnyegen, elmerül.
    Szoba- konyhás lakás, a budi a folyosó végén. A szoba agglegényes harmóniája kísért. A dívány, ahol az álmokat szőtte. Az álmokat, hogy minden nap húst eszik, hogy nem lavórban mosakszik reggelente, hogy melegvizes lesz még a konyha is, hogy a boltban telerakja a kosarát és fizet, hogy étterembe jár és lenézi a menüt, finnyásan fogja az étlapot s válogat. És Klári! Nem kell szégyenkeznie, ha Klárit felviszi, hogy nyikorog a dívány ha szeretkezik, s a kis polcon a régi lemezjátszó a Tesla, amin ősrégi bakelit lemezeket hallgatnak összebújva, kézen fogva, álmokat szőve, a savanyú-olcsó bor drága-édes mézként csurog a torkukon. Ígér: szép lakást, autót, ruhákat, ékszert, nyaralást…
20 éve már. Minden nap étterembe jár, s ha akar húst eszik (de nem divat). Megvan a szép lakás – nagy villa – két fürdőszoba, s a falból csurog a meleg. A dívány nem nyikorog, az ágy francia. És Klári?
Klárival külön szoba. Nem szól a lemezjátszó a „Tesla”, nem szövik már az álmokat. Megvan a ruha, az ékszer, a kocsi. Szobájában a Hi-Fi, nyaralni jár. De S. nagy tudja: új szerető is kell neki. Az édes pezsgő is keserű, csak a konyak: az az igazi.

Vasárnap

Tíz óra van. Csorog a víz, a meleg. S. Nagy a zuhany alatt. A lavórra gondol. De jó a meleg.
Jó lenne itthon maradni! – gondolja.
Hová megyünk ma? – kérdezi Klári.
Jó lenne itthon maradni!
Itthon?
Mindig ugyan az. – gondolja S. Nagy.
Csak úgy lustálkodnánk. – monda hangosan. (És főzhetnél egy húslevest és csirkepaprikást, mint régen! – teszi hozzá gondolatban.)
Átjön Ica és Sípos F. Jó idő van. Elmegyünk valahova.
Menjünk. – törődik bele S. Nagy, s felrémlik előtte a régi Klári, amint festetlen, lófarkas hajával áll a pici konyha közepén. Piros fazékban rotyog a leves, a lábasban fő a paprikás. S. Nagy az edény fölé hajol ügyetlenül kóstolva, megégeti a nyelvét. Klári csak nevet és becézve keresi a száját, hogy eloltsa – felgyújtsa – a tüzet.
Az ágy nyikorog. Klári csókja édes, a leves ízes és boldog a vasárnap.

marcsa•  2013. január 30. 20:49

Mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak hatalmas birodalma volt, olyan hatalmas, hogy a Kék Üveghegytől az Óperenciás tengerig terjedt. A hétmérföldes csizma hét napig sem ért volna a végére. Nagy boldogságban élt a király a feleségével és ötéves kis Bence fiával. Palotájuk messze földön híres volt vendégszeretetéről és pompájáról. Igen ám, de a király nagyon jószívű volt, a palota kapujában minden arrajárót étellel, itallal kínált. Megesett a szíve az apátlan, anyátlan árvákon, a lovagi torna bevételeit jótékony célra fordította. Hiába intette őt a felesége, ő csak a szívére hallgatott. Lassan megkopott a pompa, kiürült a kincstár. A királynak még fél petákja sem maradt. Egy napon megjelent a végrehajtó és hatalmas pecsétet tett a palota kapujára. Szegény király, hiába könyörgött, hogy felesége és kisfia maradhasson, legalább nekik legyen fedél a fejük felett. A végrehajtó könyörtelenül lobogtatta az orruk előtt a kifizetetlen számlákat. Elbúsult a király. Hatalmas palástja után nyúlt, hogy betakarja vele családját, de eszébe jutott, hogy a palástja sincs már meg, mert  a minap egy koldusra terítette.
- Vajon ránk, ki fog palásot borítani? - kérdezte keserűen a királyné. Aztán ölébe kapta Bencét, megfogta a király kezét és mosolyogva szólalt meg.
- Nincs más hátra. Elmegyünk a Hétfejű Sárkányhoz.
A király elborzadt.
- Ahhoz a lelketlen gazemberhez nem megyek.
Az asszony azonban szép szóval, mosollyal meggyőzte a királyt.

A Hétfejű Sárkány irodája a Kék Üveghegy lábánál volt. A sárkány minden feje egy-egy íróasztal mögül nézett a várakozókra. Az emberek hosszú sorokban álltak az asztalok előtt. A királynő beállt abba a sorbam ahol az íróasztalon ez állt: Zálog
A király csodálkozott, hogy a feleségének akadt még elzálogosítani valója, de nem szólt egy szót sem. A királyné pedig türelmesen kivárta, míg sorra került. Az íróasztal mögül egy pápaszemes, mohó tekintetű sárkányfej rivallt rá.
- Mit hozott?
A királynő a köntöse ujjából elővett egy dobozt, az asztlara tette és felkattintotta a tetejét. Lásatok csodát, mi volt benne? Egy arany jogar, egy aranyalma, és egy orsó aranyfonal. A sárkánynak felcsillant a szeme. A királynő azonban csak a jogart tette az asztalra, a dobozt gyorsan lecsukta és visszacsúsztatta a ruhájába. A sárkány csalódottnak látszott, aztán mustrálgatni kezdte az ékszert, majd kimondta.
- Hétszáz petákot adok érte.
- Ennyi pont elég lesz. - mondta a királyné, pedig mi volt ez a pénz az elveszett vagyonukhoz képest.
- Hozod te még ide a többi kincsedet is.  - gondolta kárörvendve a sárkány.
A királyi család - erszényében hétszáz petákkal - elindult az Óperenciás tenger felé. Napokig vándoroltak. Egyszer egy erdei ösvényen elébük toppant egy kunkori farkú malac és egy játék mackó. Bence örömmel ismerte fel barátait a malacperselyét és Tudort a kedvenc mackóját.
- Meguntunk az üres palotában üldögélni. - szólalt meg Tudor.
- Elhoztam a három petákodat. - rázta meg magát a malac, és belsejében vidáman csörrent meg a pénz.

Így már öten folytatták az utat.
- Mégis hová megyünk? - kérdezte a király.
- Oda, ahol megtaláljuk a boldogságunk. - válaszolta a királyné, majd elővette a dobozt és kiemelte belőle az aranyorsót, amire az aranyfonal volt tekerve. - Ez majd megmutatja az utat. - mondta, s az orsó már ki is ugrott a kezéből és gurult-gurult. Bizony alig győzték utolérni. Végül elfogyott a fonal és az orsó egy torony lábánál állt meg. Most mitévők legyenek? Ahogy ott tanakodtak, elébük toppant egy kislány. Nagyon szép kislány volt, de mélységes szomorúság tükröződött a szemében.
- Mi bánt téged kislány? Tudnánk segíteni? - Kérdezte a király.
Panni - mert így hívták a kislányt - elmesélte, hogy a falujukat egy gonos tündér rettegésben tartja. Már mindenki elmenekült a faluból, nincs senki aki szembe merne szállni a tündér akaratával.
- Édesanyám beteg. Ide jöttünk a toronyba, itt békén hagy minket. - szipogta a kislány.
- Én is szeretném látni azt a tündért. - mondta a király. Ekkor halk hangon szólalt meg Panni édesanyja a toronyban.
- Csak igazszívű ember győzheti le. Az én Pannim jószívű, de még csak gyermek, én meg túl gyenge vagyok, a faluból az erősek elmenekültek magunkra hagytak minket.
Ekkor hangos kacagást hallottak és a torony felett egy csodálatos szépségű tündér lebegett.
- Lenyűgöző a szépsége, de a szíve kőből van. - mondta az asszony.
- Ez a torony az Élet Tornya. Olyan kincs van alatta, amit meg kell szereznem. Ezért megbocsátototk? - nevetett gúnyosan a tündér, és varázspálcájával megérintette a torony tövét. A pálca érintésének helyén hatalmas lyuk tátongott. A tündér mohón kereste a tekintetével, mit rejt a gödör. Ott pedig nem volt más csak egy írás, ami így szólt: "Te, aki megtaláltál, kérlek ültess a  helyemre egy gyümölcsfát! Öntözgesd, nevelgesd! Meglátod fáradozásodnak meg lesz az eredménye."
A tündér éktelen haragra gerjedt. Hajából szikrák szálltak a magasba.
- Ó a hisztérika - sóhajtott Panni édesanyja - valami csillogó kincsre számított.
Ekkor a királyné elővette egyetlen megmaradt értékét, az aranyalmát. Mosolyogva nyújtotta a tündérnak, aki megdöbbenve leeresztette a szárnyait. Életében először találkozott az önzetlenséggel, nem kért és mégis kapott. Elszégyellte magát és örökre eltűnt a vidékről. A falucska lakói nagyon hálásak voltak. Bár a király és királyné uralkodói állást többé nem kaptak, de hétszáz petákjukból új életet tudtak kezdeni. A király belátta, hohy önzetlensége mit sem ér bölcsesség nélkül. Telt-múlt az idő, a falu viskóiból takaros házikók lettek. A teraszokon muskátli, a kiskertekben viola virított. Bence malacában egyre több peták csörgedezett, Tudor kényelmes mackóházat kapott. Panni és Bence jó barátok lettek, az Élet Tornya tövében elültették egy almafa magját. Öntözgették, nevelgették, ahogy az írásban olvasták. A magocska hamarosan kihajtott, hajtásból vesszővé, vesszőből sudár kis fává cseperedett. Ahogy növekedett a fa, úgy nőttek a gyerekek is, sokszor üldögéltek az almafa alatt egymás kezét fogva. Ők tudták, hogy ez a fa mégiscsak kincs, de a legnagyobb kincs az volt, hogy rájöttek: Az ember meggazdagodásának az igazi forrása a szíve. Bármilyen hihetetlen is.

 

marcsa•  2013. január 30. 20:25

Kenyérre még telik

Éva minden nap egy kiló kenyeret és egy liter tejet vesz. Ritkán kerül a kenyér mellé felvágott, vagy vaj. Zsír és margarin, gondosan, vékonyan kenve a szelet kenyérre. A két gyerek testvériesen osztozik az ételen. Reggel egy-egy szelet. A kenyérvég (a csücsök) szintén közös. Éva félbevágja, a gyerekek - ki tudja miért - ezt nagy becsben tartják. Aztán a tej, szintén egy-egy bögre. Már nem kell nekik a mondóka:
"Gá, gá bíró, bumbele Máté.
Nem apádé, nem anyádé.
Tied az a nagy karéj,
Tej van hozzá, hófehér..."
A fiúk szó nélkül burkolják a reggelit, miközben Éva már készíti a tízórait. Egy-egy szelet, zsírozva, félbevágva, összecsukva, papírba csomagolva kerül a táskába. Éva miközben a zsírba mártja a kést, saját gyermekkorára gondol, édesanyja szavaira.
- "Majd megennéd még!"
- "Más gyerek örülne neki!"
Otthon mindig tele volt a hűtőszekrény, a kamrában a házikolbász és a sonka. Régmúlt disznóvágások nehéz szaga lepi el az agyát. Hát igen, most megenné a zsíroskenyeret. Az ő gyerekei, hogy örülnek neki. Búcsú puszi, irány az iskola. Éva újra szel a kenyérből. Négy szelet, a férjnek kell, délután munkába megy. Fél kiló marad.
- Csak egy szeletet eszem. - gondolja az asszony.
Fogja a kést és oly vékony szeletet vág, hogy szinte átlátni rajta. Leheletvékony margarin. (A gyerekek jobban szeretik a zsírt, azt meghagyja nekik.) A kenyér puszta érintése is örömet szerez, hát még az ízlelés. Lassan eszik, minden falat jólesik, befejezve azonban az éhsége nem csillapodik.
- Csak még egy falat!
Aztán egy gyors mozdulattal eltűnik a kenyérkendőben a megszegett vekni. Elhesegeti az éhséget, dologhoz lát. Az ebéd: tojásos leves. Hamar kész. S már várja a munka a varrógép a sarokban. Kesztyűt varr - darabja pár forint. Dél van.
_ Szia édes. - köszön a férj, és csókot lehel felesége nyakára. Éjjel jött haza, és már hajnalban indult. Fekete munka, és most alig ért haza újból indulni kell a "bejelentett" munkahelyre.
- Melegítem a levest.
A családfő boldogan ül az asztalhoz, amin gőzölög a két tányér leves, mellé két szelet kenyér. Mindig együtt ebédelnek, még akkor is, ha a férj később ér haza. A fiúk az iskolában ingyen ebédelnek.
- Ennyit kaptam. - rak le a férj ezer forintot. Éva arca ragyog.
- Három napi kenyér és egy liter tej ára.
- A jövő héten kapok rendes fizetést.
Az asszony szeme elhomályosodik.
- Nem sok marad belőle.
- Tudom. - a férje arca is komorrá válik.
Reggeltől estig dolgozik, egész jól keres s mire mindent kifizetnek kenyérre alig marad.
A tányérból elfogyott az étel. A férj nyújtózik egyet, s kezében a zsíros kenyeret rejtő zacskóval indul a gyárba. Éva mosogat, hamarosan megérkezik a két gyerek. Tele élménnyel, farkaséhesen. Leves és kenyér. Kiürül a fazék. Lecke, játék, vacsora. A maradék kenyér utolsó morzsája is eltűnik. Két bögre tej, mese, édes álom. Éva mosolyog.
- Kenyérre még telik.

marcsa•  2013. január 30. 20:01

Egyszer élünk

Árpád fáradt egykedvűséggel ballagott hazafelé. Az autók zúgása és az emberek hangjának morajlása nem jutott el a tudatáig. Már nem vette észre a házak szürke kopárságát, a falakról üvöltő időt, a lepottyant vakolat foltjait, de a javított gyógyult sebeket sem. A régi és az új épületek városi összhangtalansága senkit sem zavart. Az emberek természetesnek veszik, ha a régi épületek helyét új, modern háztömbök foglalják el, árkádjaik alatt üzletsorokkal, csillogó kirakatokkal. Árpád már nem foglalkozott semmivel. Szívére rátelepedett a közöny, arcára kifejezetlenség ült. Negyven éves korára azokhoz az emberekhez tartozott, akik lelküket az agyuk sötét zugába száműzik és gondolataikat a reménytelenség foglalja el.
- Meg kell halni!
A mondat korlátlanul ismétlődött. Talán egy perce, vagy hónapok óta tart a zakatolás, régi emlékképektől kísértve. Balsorssal teli gyerekkor, keserű, tizenéves bulik. Az egyetem, lányok, alkohol, lázadás. Hosszú haj és farmernadrág, ennyi sikerült. "Tanulni, tanulni, tanulni!" Diploma, élet állás. Árpád keserű ízt érzett a szájában. A lelkesedés, hogy ő majd megmutatja...a fiatal tanár, akinek tervei voltak. Hol vannak a tervek, az álmok, az ábrándok?
- Meg kell halni! Meg kell halni!
Judit, szerelem, házasság, gyerek. Hol rontották el? Szürke hétköznapok, szerelem nélküli szeretkezések, olcsó nyaralások. Új Faustok születése, hamis de édes csókok, hajszolása, a pénz hajszolása...
Mint, minden nap, ma is megérkezett. Haza. Lakásukból fény szűrődött az utcára, a függöny fátyla mögött Judit, a valaha volt álmai asszonya. Csak állt, nézte az elmosódó árnyat, nézte az ismerős, monoton mozdulatokat, ahogy évek óta készíti a vacsorát. A férfi görcsösen kapaszkodott az aktatáskájába. Talán ez lesz a mentség a vacsora alól: huszonhat dolgozat vár javításra. Még mindig nem indult fel. Tarkójába éles fájdalom hasított, arcát kiverte a víz, halántéka lüktetett. Árpád félt, a saját életétől riadt meg.
-Meg kell halni! Meg kell halni!
Elég! Nap-nap után el kell viselnie a tizenéves kölykök hülyeségeit aztán...Judit. Mi maradt? A farmer már szorít, a haja gyér. Milyen jogon kér ő számon? MIlyen jogon kritizál? Ki a felelős az üres életéért?
- Meg kell halni! Meg kell halni!
Hátát a fal felé fordította, a hideg érintéstől felszáradt rajta a félelem, lehunyta a szemét, hogy enyhítse a fájdalmat is. Nem ment be a házba, lassú, de biztos léptekkel tért be az utca végén lévő kocsmába. Arcát a cigeretta gomolygó füstjébe temette, mint régen Judit úszó hajába. A pultos ismerős volt.
- A szokásosat?
Árpád bólinott, de már ott is volt a pohár vörösbor és a fél "büdös". A pálinka égette a torkát, de valami jóleső melegséget árasztott szét benne. A halántéka már nem lüktetett, a görcs múlni kezdett. Lassan kortyoltni kezdte a bort. Önkínzó, reményvesztett gondolatai visszahúzódtak. Kezdett elszállni az élete okozta keserűség. Agyában újra a lelke kapott helyet. A második pohár után megkönnyebülten lélegzett fel, a harmadik után pedig minden feszültség nélkül, vígan veregette vállon a pultost.
- Egyszer élünk, fiam!

marcsa•  2013. január 30. 19:34

A költő

Gábor költő volt. Amolyan mai költő, akinek a múzsája a sör és a pálinka. Mámoros hangulatban vetette papírra verseit. Halálvágytól átitatott művei hazugságok voltak, hiszen Gábor habzsolta az életet és rettegett a haláltól. Versei hangulatának egyetlen oka  a régi frázis, mely szerint az igazán nagy költő, beteges, nem veti meg az alkoholt s vágyik megismerni a halált. Kétsorosa, melyet egy részeg pillanatában vetett papírra a törzshelyéül szolgáló kocsma vendégei között, közszájon forgott.
"Szárnyait kiterjeszti a nagy fehér madár.
Végy magadhoz engem, édes halál!"
Azt, hogy a halál édes lenne? Gábor egyáltalán nem volt benne biztos, de igazán jól hangzott. Büszke volt rá, ezt jól kitálálta, hiszen tetszik a cimboráknak, még Ágika a pultos kisasszony is merengő szemekkel gügyögte a két sort. Hát mi ez, ha nem a költői tehetség megnyilvánulásának a jele? Hát mi ez, ha nem az alkotói szellem? Gábor örömében rendelt még egy sört, és saját tehetségén meghatódva kibuggyant egy könny a szeméből. Ágika pedig, boldogan szavalta újra, megerősítve Gábort az előbbi gondolatainak valódiságában.
Gábor, mindig-mindenhol leszögezte, hogy ő szilárdan elhatárolja magát a politikától és mindenféle szellemi torzszüleménytől. Ő csak a művészet híve, az irodalom napszámosa. Ő igazán nem tehet arról, hogy magasröptű szellemi gondolatai nem találnak talajt a kedvenc kocsmája törzsvendégei körében. Nem tehet arról, hogy a kor emberének csak a pletyka és ízetlen szerelmi történetek kellenek. Nem tehet arról sem, hogy az irodalmat kiszorítja a média, arról meg végképp nem ő tehet, hogy manapság a fiatal lánykák és asszonyok nem verseket olvasnak, hanem végeláthatatlan TV sorozatok bűvkörében töltik szbadidejüket. Ó, hol van már az az idő, amikor a költőkről álmodoztak a lányok, és nem félre fésült hajú se fiú, se lány zenészek az álomlovagok.
- Nehéz időket élünk. Akkor kellett volna születni...
- Mikor, Gábor? - kérdezi Ágika hiába, Gábor befejezetlen mondata napról-napra átsuhan a presszó pultja felett és a kérdés megválaszolatlan marad.
- Nagy árat fizetek én azért, hogy a mai világban élek.
"Egyszer majd, ablakot remegtetőt, intellektuálisat, mesterit fog írni. Mindenkinél jobbat. Majd megismerik a nevét, elismerik a talentumát és majd róla beszél mindenki." Gábor a söntésnél kesergett életén, és közben észre sem vette, hogy két félrecsapott hajú se fiú, se lány ül le mellé. Aztán mégis....
Megtörtént a megismerkedés, pertu, vállveregetés. A presszónak új törzsvendégei lettek, és kb. két hónap múlva bekövetkezett:
Gábor költeményeit dalszövegként ismerhette meg a közönség, a két félrecsapott hajszerkezetű zenész tolmácsolásában. Hamarosan a kétsoros a legsikeresebb sláger lett. A preszóban már nem Ágika szavalta álmodó szemekkel, hanem hangszóró üvöltötte, hangos háttérzenével.
"Szárnyait kiterjeszti a nagy fehér madár.
Végy magadhoz engem, édes halál!"

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom