Mese

marcsa•  2013. január 30. 20:49

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak hatalmas birodalma volt, olyan hatalmas, hogy a Kék Üveghegytől az Óperenciás tengerig terjedt. A hétmérföldes csizma hét napig sem ért volna a végére. Nagy boldogságban élt a király a feleségével és ötéves kis Bence fiával. Palotájuk messze földön híres volt vendégszeretetéről és pompájáról. Igen ám, de a király nagyon jószívű volt, a palota kapujában minden arrajárót étellel, itallal kínált. Megesett a szíve az apátlan, anyátlan árvákon, a lovagi torna bevételeit jótékony célra fordította. Hiába intette őt a felesége, ő csak a szívére hallgatott. Lassan megkopott a pompa, kiürült a kincstár. A királynak még fél petákja sem maradt. Egy napon megjelent a végrehajtó és hatalmas pecsétet tett a palota kapujára. Szegény király, hiába könyörgött, hogy felesége és kisfia maradhasson, legalább nekik legyen fedél a fejük felett. A végrehajtó könyörtelenül lobogtatta az orruk előtt a kifizetetlen számlákat. Elbúsult a király. Hatalmas palástja után nyúlt, hogy betakarja vele családját, de eszébe jutott, hogy a palástja sincs már meg, mert  a minap egy koldusra terítette.
- Vajon ránk, ki fog palásot borítani? - kérdezte keserűen a királyné. Aztán ölébe kapta Bencét, megfogta a király kezét és mosolyogva szólalt meg.
- Nincs más hátra. Elmegyünk a Hétfejű Sárkányhoz.
A király elborzadt.
- Ahhoz a lelketlen gazemberhez nem megyek.
Az asszony azonban szép szóval, mosollyal meggyőzte a királyt.

A Hétfejű Sárkány irodája a Kék Üveghegy lábánál volt. A sárkány minden feje egy-egy íróasztal mögül nézett a várakozókra. Az emberek hosszú sorokban álltak az asztalok előtt. A királynő beállt abba a sorbam ahol az íróasztalon ez állt: Zálog
A király csodálkozott, hogy a feleségének akadt még elzálogosítani valója, de nem szólt egy szót sem. A királyné pedig türelmesen kivárta, míg sorra került. Az íróasztal mögül egy pápaszemes, mohó tekintetű sárkányfej rivallt rá.
- Mit hozott?
A királynő a köntöse ujjából elővett egy dobozt, az asztlara tette és felkattintotta a tetejét. Lásatok csodát, mi volt benne? Egy arany jogar, egy aranyalma, és egy orsó aranyfonal. A sárkánynak felcsillant a szeme. A királynő azonban csak a jogart tette az asztalra, a dobozt gyorsan lecsukta és visszacsúsztatta a ruhájába. A sárkány csalódottnak látszott, aztán mustrálgatni kezdte az ékszert, majd kimondta.
- Hétszáz petákot adok érte.
- Ennyi pont elég lesz. - mondta a királyné, pedig mi volt ez a pénz az elveszett vagyonukhoz képest.
- Hozod te még ide a többi kincsedet is.  - gondolta kárörvendve a sárkány.
A királyi család - erszényében hétszáz petákkal - elindult az Óperenciás tenger felé. Napokig vándoroltak. Egyszer egy erdei ösvényen elébük toppant egy kunkori farkú malac és egy játék mackó. Bence örömmel ismerte fel barátait a malacperselyét és Tudort a kedvenc mackóját.
- Meguntunk az üres palotában üldögélni. - szólalt meg Tudor.
- Elhoztam a három petákodat. - rázta meg magát a malac, és belsejében vidáman csörrent meg a pénz.

Így már öten folytatták az utat.
- Mégis hová megyünk? - kérdezte a király.
- Oda, ahol megtaláljuk a boldogságunk. - válaszolta a királyné, majd elővette a dobozt és kiemelte belőle az aranyorsót, amire az aranyfonal volt tekerve. - Ez majd megmutatja az utat. - mondta, s az orsó már ki is ugrott a kezéből és gurult-gurult. Bizony alig győzték utolérni. Végül elfogyott a fonal és az orsó egy torony lábánál állt meg. Most mitévők legyenek? Ahogy ott tanakodtak, elébük toppant egy kislány. Nagyon szép kislány volt, de mélységes szomorúság tükröződött a szemében.
- Mi bánt téged kislány? Tudnánk segíteni? - Kérdezte a király.
Panni - mert így hívták a kislányt - elmesélte, hogy a falujukat egy gonos tündér rettegésben tartja. Már mindenki elmenekült a faluból, nincs senki aki szembe merne szállni a tündér akaratával.
- Édesanyám beteg. Ide jöttünk a toronyba, itt békén hagy minket. - szipogta a kislány.
- Én is szeretném látni azt a tündért. - mondta a király. Ekkor halk hangon szólalt meg Panni édesanyja a toronyban.
- Csak igazszívű ember győzheti le. Az én Pannim jószívű, de még csak gyermek, én meg túl gyenge vagyok, a faluból az erősek elmenekültek magunkra hagytak minket.
Ekkor hangos kacagást hallottak és a torony felett egy csodálatos szépségű tündér lebegett.
- Lenyűgöző a szépsége, de a szíve kőből van. - mondta az asszony.
- Ez a torony az Élet Tornya. Olyan kincs van alatta, amit meg kell szereznem. Ezért megbocsátototk? - nevetett gúnyosan a tündér, és varázspálcájával megérintette a torony tövét. A pálca érintésének helyén hatalmas lyuk tátongott. A tündér mohón kereste a tekintetével, mit rejt a gödör. Ott pedig nem volt más csak egy írás, ami így szólt: "Te, aki megtaláltál, kérlek ültess a  helyemre egy gyümölcsfát! Öntözgesd, nevelgesd! Meglátod fáradozásodnak meg lesz az eredménye."
A tündér éktelen haragra gerjedt. Hajából szikrák szálltak a magasba.
- Ó a hisztérika - sóhajtott Panni édesanyja - valami csillogó kincsre számított.
Ekkor a királyné elővette egyetlen megmaradt értékét, az aranyalmát. Mosolyogva nyújtotta a tündérnak, aki megdöbbenve leeresztette a szárnyait. Életében először találkozott az önzetlenséggel, nem kért és mégis kapott. Elszégyellte magát és örökre eltűnt a vidékről. A falucska lakói nagyon hálásak voltak. Bár a király és királyné uralkodói állást többé nem kaptak, de hétszáz petákjukból új életet tudtak kezdeni. A király belátta, hohy önzetlensége mit sem ér bölcsesség nélkül. Telt-múlt az idő, a falu viskóiból takaros házikók lettek. A teraszokon muskátli, a kiskertekben viola virított. Bence malacában egyre több peták csörgedezett, Tudor kényelmes mackóházat kapott. Panni és Bence jó barátok lettek, az Élet Tornya tövében elültették egy almafa magját. Öntözgették, nevelgették, ahogy az írásban olvasták. A magocska hamarosan kihajtott, hajtásból vesszővé, vesszőből sudár kis fává cseperedett. Ahogy növekedett a fa, úgy nőttek a gyerekek is, sokszor üldögéltek az almafa alatt egymás kezét fogva. Ők tudták, hogy ez a fa mégiscsak kincs, de a legnagyobb kincs az volt, hogy rájöttek: Az ember meggazdagodásának az igazi forrása a szíve. Bármilyen hihetetlen is.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!