A költő

Gábor költő volt. Amolyan mai költő, akinek a múzsája a sör és a pálinka. Mámoros hangulatban vetette papírra verseit. Halálvágytól átitatott művei hazugságok voltak, hiszen Gábor habzsolta az életet és rettegett a haláltól. Versei hangulatának egyetlen oka  a régi frázis, mely szerint az igazán nagy költő, beteges, nem veti meg az alkoholt s vágyik megismerni a halált. Kétsorosa, melyet egy részeg pillanatában vetett papírra a törzshelyéül szolgáló kocsma vendégei között, közszájon forgott.
"Szárnyait kiterjeszti a nagy fehér madár.
Végy magadhoz engem, édes halál!"
Azt, hogy a halál édes lenne? Gábor egyáltalán nem volt benne biztos, de igazán jól hangzott. Büszke volt rá, ezt jól kitálálta, hiszen tetszik a cimboráknak, még Ágika a pultos kisasszony is merengő szemekkel gügyögte a két sort. Hát mi ez, ha nem a költői tehetség megnyilvánulásának a jele? Hát mi ez, ha nem az alkotói szellem? Gábor örömében rendelt még egy sört, és saját tehetségén meghatódva kibuggyant egy könny a szeméből. Ágika pedig, boldogan szavalta újra, megerősítve Gábort az előbbi gondolatainak valódiságában.
Gábor, mindig-mindenhol leszögezte, hogy ő szilárdan elhatárolja magát a politikától és mindenféle szellemi torzszüleménytől. Ő csak a művészet híve, az irodalom napszámosa. Ő igazán nem tehet arról, hogy magasröptű szellemi gondolatai nem találnak talajt a kedvenc kocsmája törzsvendégei körében. Nem tehet arról, hogy a kor emberének csak a pletyka és ízetlen szerelmi történetek kellenek. Nem tehet arról sem, hogy az irodalmat kiszorítja a média, arról meg végképp nem ő tehet, hogy manapság a fiatal lánykák és asszonyok nem verseket olvasnak, hanem végeláthatatlan TV sorozatok bűvkörében töltik szbadidejüket. Ó, hol van már az az idő, amikor a költőkről álmodoztak a lányok, és nem félre fésült hajú se fiú, se lány zenészek az álomlovagok.
- Nehéz időket élünk. Akkor kellett volna születni...
- Mikor, Gábor? - kérdezi Ágika hiába, Gábor befejezetlen mondata napról-napra átsuhan a presszó pultja felett és a kérdés megválaszolatlan marad.
- Nagy árat fizetek én azért, hogy a mai világban élek.
"Egyszer majd, ablakot remegtetőt, intellektuálisat, mesterit fog írni. Mindenkinél jobbat. Majd megismerik a nevét, elismerik a talentumát és majd róla beszél mindenki." Gábor a söntésnél kesergett életén, és közben észre sem vette, hogy két félrecsapott hajú se fiú, se lány ül le mellé. Aztán mégis....
Megtörtént a megismerkedés, pertu, vállveregetés. A presszónak új törzsvendégei lettek, és kb. két hónap múlva bekövetkezett:
Gábor költeményeit dalszövegként ismerhette meg a közönség, a két félrecsapott hajszerkezetű zenész tolmácsolásában. Hamarosan a kétsoros a legsikeresebb sláger lett. A preszóban már nem Ágika szavalta álmodó szemekkel, hanem hangszóró üvöltötte, hangos háttérzenével.
"Szárnyait kiterjeszti a nagy fehér madár.
Végy magadhoz engem, édes halál!"