Harsányi blogja

Szép lassan kinőttem gyermeki énemet,

levedlettem mint kígyó ócska bőrét.

S előttem a múlandóság ég fényesen,

elárasztva bennem ami sötét.

Kedvem lenne leülni melléd,

teát fogyasztanánk s omlós kekszeket,

úgy tennénk mintha lenne közös emlék,

mely összeköt apát és gyermeket.

Mesélnék Neked arról, milyen volt a nyár,

mely nélküled múlt el a Balaton partján.

De szép volt, mert hiányodat eltemettem,

s ha jól szemlélem nem találok egy sebet sem.

Nevetnénk az első szerelmen, diákcsínyeken,

megkönnyeznénk a ballagást, s a balga terveket.

Most megtorpantam, a bizonytalanság eláraszt,

nem tudom mi lenne azután, hogy megittuk a teánkat.

Fátyol felhő takarta el a holdat,

álmot szőtt elmém fáradt szürke pókja.

Az idő tajték-folyamán ringatóztak,

gyermeki vágyaim kis papírhajókban.

Sziklák közt álltam sorsomat vesztetten,

hosszan néztem s a partról integettem.

Távolból a nap kacagva visszaintett,

s ébredéskor könnyebb lett megkövült szívem.

Jó napot, jó ember!

Miért jön csilingelve?

A vasárnap nyugalmát,

zavarja kegyelmed.

Jó napot, jó napot!

Csak fagylaltot hoztam,

jöjjön ki válasszon,

itt van az autómban.

Ugyan már jó bátyám,

fagylaltot ilyenkor?

Nem élünk jég hátán,

bent már forr a bor.

Tudom én, he he he,

de mit is tehetek,

mennyek el péknek,

és süssek kenyeret?

Na látja, bátyusom,

jobb is lesz talán.

Fagylaltot meg áruljon,