Harsányi blogja

Nekem mindig is olyan volt a hit,

mintha együtt vesztettünk volna el valamit.

Mindenki hűen keresi kutatja,

még az is aki szívből igazán tagadja.

Ha vágy nélkül szeretsz az már a hit,

mert megláttad benne azt a valamit,

ami mindent átölel és mindenben él,

a szíveden keresztül is Ő zenél.

Mindenki látta csak én nem

valahogy az énem végleg kitörölte.

Szálltam, valamikor úsztam,

valakitől váltam, valakitől útra

keltem, valamikor áztam, valamikor égtem,

de sohasem láttam egybe az egészet.

Mindenki látta csak én nem

valahogy az énem végleg kitörölte.

Gyöngyeimet szórtam, jobbra- balra mentem,

százszor mondtam jól van, sokat feleseltem,

csillagként ragyogtam, majd felfalt az enyészet,

de sohasem láttam egybe az egészet.

A pinceklubból felmentünk a második emeletre,

ott is osztálybuli volt, együtt táncoltunk egyet,

úgy összebújva, ahogy a nagyok, tetted a szépet,

nekem meg a szívem megtelt melegséggel.

Visszamentünk és a lányválasznál

már a többiek előtt nem vállaltál.

Ott már ment a smár és az egyebek,

azt az émelyt soha nem feledem.

-Ez az élet? Gondoltam, - ez a nász?

Nekem ez nem buli, egy frászt

fogom magam blamálni ezekkel

-az Ég biztos nem erre teremtett!

Jó szerelmesnek lenni, meg ilyenek,

az a melegség ami átjárja a szívemet,

az nagyon jó, de több nem kellett

sokáig, plátói szerelmek

terelték jobbra-balra a lelkemet.

Az az erő, amit ez adott

feltölthette volna a Napot.

Magam vagyok magam,

s mikor így vagyok,

olyan erő szaggat,

mely mindennél nagyobb.

 

Ritka, röpke pillanat,

melyben mindig itt marad,

egy parányi felismerés,

hogy nincs "magam", se "én".

 

"A valóság a lélek, az illúzió a világ. Rettenetes, hogy mi fordítva élünk. Ténynek vesszük a világot, mivel merevebb, közönyösebb és „tényszerűbb”. Holott csak formája a rugalmas léleknek, mint a pohár víznek a pohár. A valóság csodálatosan rugalmas! A lélek a valóság, s a világ – az elnehezült látszat. Add Istenem, hogy minél inkább a valóságban éljek. Akkor még a halál sem üthet sebet rajtam.  El kell veszítenünk a világot? Ó nem! Csupán a látszatát kell elveszítenünk, hogy szívünkre szoríthassuk lényegét. Istenem, ugye mindenkit szeretsz legalább annyira, mint engem! Legyen minden lény boldog, legalább annyira, mint én.”

(Pilinszky János 1961; Ms 5937/4)