Templom

Rátok csukom ajtóm, 

Jő a kedves bezárkózás, 

Üdvözült mosollyal arcomon,

Kaparom bánatom szürke falát.

Hogy is lehetne boldog a május?

Ha ígéretek sora hazudik?

Majd én, majd én leszek az, 

Ki a körmöst kezedre ráméri!

Mondtam én, nem is egyszer,

Hogy ez a test nem egy játékszer, 

Egy templom hová a szerzetes is,

Csak engedéllyel léphet be.

Átestél, átestél a palánkon,

Oda direkt ültettem csalánost,

Vakard csak magad, megérdemled, 

Az én kertembe csavargók sem jöhetnek be.

Mit keresel herceg? 

Miért nem jössz be?

Tudom, azért mert te sem bízol benne, 

Saját szertelen lelkedben.

Ódon falaim oly puhák,

Szeretem simogatni a falát, 

Nekidőlök s átadom magam a csendnek,

Kint a fákon madarak csicseregnek. 

Herceg tétován támolyog,

Ki tudja hová viszi a fájdalom? 

Vajon erőt tud venni magán, 

S áthatol templomom ölelő falán?