Szirén ének

Távolodban figyellek,

Szavaid mint léptek döngése, 

Falaimról omlik a vakolat, 

Ahogy írsz, szívem megremeg. 

Óceánom kékjébe bújok, 

Szavaimat palástként húzom,

Lelkemet féltve óvom, 

S eltölt gondolatodra a békés nyugalom. 

Tudom, hőn vágysz rám, 

Lelked az egekig emeled értem, 

S én csak figyelem,

Ahogy közeledsz, semmit nem teszek. 

Én vagyok az úrnő, 

Ki egy sziget magaslatán él, 

Az elérhetetlen bűvölettel szirénező

Olthatatlan kegyetlenség fogja lennék. 

Lelkem sosem foglalt

csak keres és kutat, 

Ott egy hajótörött, 

itt meg egy felfedező keresi az utat.

Félelmem mindig alapos és hasogat, 

Csak ne te legyél az,

Kit kinézek magamnak, 

Jajj neked, te szirén áldozat!

Szólamaim hívogatnak, 

Én vagyok a szőke ősáhítat, 

Majd megöllek ezer döféssel, 

Ha kiderül, hogy mit sem ér a szíved!