Sötétségűző

fájó szerelmeden kuporogtam
nem akartam, nem akartam:
élni!
csak a nagy depresszióba süllyedni.

Múló szépeken évődtem
nem tudtam, nem láttam:
magam;
csak a hold árnyékát bámulni.

S mégis te tanítottál meg mindenre:
hű depresszió, szívem választottja!
Szakítok most veled, 
Jöhet az élet, nosza!

Rózsaszínbe öltöztetem szemem
óvatosan lépkedek előre
s nyíltan lépek a színre
nem szeretek a sötétben, végre!