Rögtönzés...

borús hó alatti lepel
mi az arcodat már teljesen lefed
takar illeszt és vág
majd látod a tavaszi szivárványt

pedig a télben ácsorogsz és csulkasz
valaki a távolból beszél rólad
majd mély csendben a friss hideget szívod
s újra feléledsz mint akkor titkon

majd forróságot érzel és vidám életet
hallucinálsz s azt hiszed énekelsz
majd felébredsz a valóságra hirtelen
hogy megint csak álom volt a képzeted...

telik múlik az idő és vársz
majd valaki egyszer mögéd áll
és látni fogod a remény s boldogságot
melyek téged fiatalon elhagyának

újra nevetsz aranycsengettyűvel
s boldognak látnak a téli képen
ahol még nem voltál se szép se jó
de a szerelem volt az, mi akkor lángolt...