Múlthagyó

megfagyott lelkem szélén
zúzmara díszeleg,
nem hagynak az emlékek békén
fejem is csak szendereg
s nem hagy teljes nyugtot a múlt.

Szívem inog, hol erre hol arra
nem kapja meg azt minap,
ami kell a holnapra.
Álcsend honol, várom a történést.

minden napom csak a várás,
minden óra: sok sok kattogás,
várna már egyszerűen csak a boldogság!
bár ott lennék már...

de ez mindig csak mulandó, 
mindig csak várandó
s ritkán kopogtat magától,
akkor is keveset.

De kitartok, nem engedek
kell ennyi kín, kell ennyi szeretet,
s a holnap ha jobban indul már,
megérte a várakozást!
Várom már a leendő napot, 
s itthagyám a tegnapot!