Köpenyek

Köpenyeim számlálom,

Egyik másik fakul, 

Porlad már a széle, 

S tőle a szívem elpuhul. 

Egyiket csak ünnepen hordom, 

Mindenki láthassa a tiszta csókom,

És csak a különlegesek érintik, 

Befogadást nem kap senki. 

A másik egyszerű utcai, 

Láthatatlan fonál díszíti, 

Benne a lelkem zihál, 

S utat keres a káoszban. 

Van amit csak sportra veszek fel, 

Ebben vagyok kitartó, hajrá! 

Skaldálja szívem a hurrát, 

S úrrá leszek düheimen. 

Egyet a beteg napjaimon hordok, 

Mikor erőtlen madárként vergődök, 

Gyengén, s törötten fekszem, 

Én vagyok az, kit legyőztek. 

Na de van más is: munkakabát,

Mit vidor s gyors eszem ráncigál, 

Humorral motiválva fűszerezek, 

Dolgozzon mindenki, ez remek! 

S érzékeny subám maradt utoljára, 

Mi megvédi a bántó árnytámadásokat, 

S romantikus bújok ölébe, 

S csillogó szemmel nézek szerelmes szemébe.