Erdőben

Erdőmben járva a fákat ölelem,

Pusztító vad husángok, 

Ha vihar dúl bennem, 

De most szép égbe szökő szálak, 

Mennyi évet kellett már várniuk. 

Minden törzs egy elv, 

Mit a kopár élet felöklel, 

Ha rosszul használod ki őket, 

Elvész a zöld, kihal az élet. 

Emberi erdő-elvek sorban, 

Nézd! Itt hever már a porban! 

Rajta taposnak a tirpákok, 

S a lelketlen sokaságok. 

Madárlelkek fészkei elpusztultak, 

Csak a felnőtt példányok, 

Ha megmaradtak,

A fiókák mind odalettek. 

Ezt teszed, látod? 

Te rettenet közöny, 

Te élve tomboló vihar-öröm,

Te kegyetlen zsarnok. 

Szomorúan nézem álló fáimat, 

Nem merek ellátni Amazóniába, 

Vajon mennyi tetem nyöszörög tehetetlen, 

Amíg a vad közöny telhetetlen..